A lisszaboni metró - megnyitás előtt

Zöldi Péter   ·   2018.08.12. 16:00
liszabon_metro_film_kislid

Portugáli egzotikus fővárosában már az 1880-as években elgondolkodtak azon, hogy bizonyos erősebb utasáramlási irányokat föld alatt futó vasutakkal kellene kiszolgálni, ennek ellenére a lisszaboniaknak 1959-ig kellett várni, hogy végre elkészüljön az áhított metró első szakasza. Ez körülbelül budapesti mintát mutat: nálunk csak a 19. század végén jött létre mutiba egy felszín alatti villamos – ami akkor ráadásul egy teljesen periférikus célt, egy időszakos vásár megközelítését szolgálta –, majd hetvennégy évet kellett várni egy igazi metróra.

Ahogy nálunk a politikai és gazdasági stabilizáció volt a feltétele a metróépítésnek, ugyanúgy Portugáliában is meg kellett várni, hogy a második világháború után jöjjön egy diktátor, Antonio Salazar, így az erős kéz politikájának, no meg a Marshall-segélynek köszönhetően tere nyílt az irányított infrastrukturális beruházásoknak.

A metró megnyitása előtti izgalmat próbálta csendesíteni és a metró működését elmagyarázni ez a kis film, az O Metropolitano, melyet 1959-ben a lisszaboni mozikban és a televízióban is vetítettek. A filmet az ismert belföldi Tobis Portuguesa-filmvállakozás készítette, a rendező Arthur Duarte volt. A főszereplő, a rádió- és tévébemondóként ismert Artur Agostinho a filmben egy láthatóan rém tanácstalan fiatal párt kísér el a metró labirintusában és ad nekik mindenre kiterjedő tanácsokat. Azon kedves olvasóink, akik nem annyira erősek a felénk szinte második anyanyelvnek számító portugálban, a szereplők arckifejezéséből és a jelenetek rajzosságából simán kitalálhatják, miről is van szó – különös tekintettel a hölgy alaposan túljátszott szerepére, és khm...hitelesen közvetített érdeklődésére.

Szíveskedjenek beszállni, aggodalomra semmi ok! (forrás: youtube.com)

Szeretnénk azt hinni, hogy 1959 december 29-én a lisszaboni metró részben ezen kiváló filmalkotásnak és egyedülálló színészi játéknak köszönhetően nyílt meg problémamentesen. És azóta is fejlődik, jelenleg már négy vonala van, ötvenhat állomással, bár afelől kétségünk van, hogy az új vonalszakaszok megnyitását is ilyen élőerőigényes kommunikációval készítik elő a nagyérdeműnél.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek