A Malév öregedő Il-18-asai tehergép ruhában születtek ujjá, mikor a sugárhajtóműves Tu-134-es és Tu-154-es típusok átvették az utasok szállítását. Az Il-18-as nem erre a célra volt kitalálva, sem a poggyásztérbe nyíló ajtók, sem pedig az utaskabin ajtói nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy komolyabb méretű tárgyak átférjenek rajtuk. Kicsit botcsinálta megoldás volt ez, de mint látni fogjuk, a különleges feladatokra, amiket ezek az Il-18-asok kaptak, egész jól megfeleltek. Persze azért voltak problémák is…

Nekem az Il-18-as mindég is nagyon tetszett. Légcsavaros gázturbinás hajtóművei elegáns ívben lapultak a szárnyakon, a hetyke és szép függőleges vezérsík tökéletes arányban volt a törzs finom vonalaival. A régi Malév festés különösen jól állt ennek a kisasszonynak, és bár orrkúpja lehetett volna hegyesebb, szép, nőies alakját a festés csak még jobban kihangsúlyozta.

Amikor 16 ezer lóerejével elrugaszkodott a betonról, mögötte szinte állandóan átlátszó fátyol úszott, amire a tájékozatlanok azt mondták: füst, de mi tudtuk, hogy ez nem más, mint az újra és újra ismétlődő csoda jele, gép és levegő násza, amelyhez a dübörgő hajtóművek adták a nászindulót.

Abban az időben Magyarországról elsősorban gyümölcsöt és naposcsibét szállítottak légi úton, így az ajtók kis mérete nem volt igazán probléma. A gyümölccsel nem volt gond, de a naposcsibék nemzetközi bonyodalomhoz vezettek.

A naposcsibét azért hívják annak, mert az apró kis tollas jószág amúgy nem túl hosszú életének első napját éli. Bár egy azonos korú ember-csibéhez viszonyítva sokkal talpraesettebb, azért érzékeny kis állatok ezek, és hosszú távú szállításuk nem kevés körültekintést igényel. Ennek megfelelően a keltető telep és a Malév közötti együttműködés inkább hasonlított egy gondosan koreografált balettelőadásra, mint kiscsirkék szállítására.

Minden előre meg volt tervezve, a tojások kikelésének és a csirkék dobozba rakásának pillanatától egészen addig, míg a dobozokat berakodták a várakozó gépbe. Egy-egy dobozban 101 pityegő apróság foglalt helyet, és így kerültek az ő szemszögükből nézve óriási kotlósnak is felfogható gép szárnyainak oltalmába. 101 per doboz: ez azt a szomorú tényt takarta, hogy bizony dobozonként egy csibe rendszeresen nem élte túl az utat.

A dobozokat hozó teherautók is menetrend szerint érkeztek és a dobozok elhelyezése is óramű pontossággal történt. Ajtó becsukva, hajtómű indul…

Persze nem mindig volt ennyire egyszerű a dolog. A nyári forgalomban nem egyszer utasokkal (emberekkel…) teli gépek is várakoztak a hajtóműindítási engedélyre, és így gyakorta a csibéknek is várakoznia kellett. Ahogy nőtt a nyár és a hőmérséklet, az útközben elhullott állatok száma is ugrásszerűen emelkedett. Aztán egy nap az arab megrendelő megtagadta egy egész szállítmány átvételét, és azzal fenyegetődzött, hogy ha továbbra is ennyi halott madár lesz a dobozokban, az egész szállítási szerződést felmondja.

Nagy értéket képviseltek ezek a csibék, úgy a Malévnak, mint a keltető cégnek és ezért a fenyegetést nagyon komolyan vették. Bizottság alakult, amelynek feladata az volt, hogy vizsgálja meg a madarak útját mesterséges mamájuktól egészen a megrendelő kamionjáig. Meg kellett találni az okot, mégpedig nagyon gyorsan, még a következő szállítmány dátuma előtt, hogy ha kell, annak kiküszöbölésére is legyen idő.

A keltetőtgép, a magyar kamionok, a reptérre érkezés, a berakodás, mind rendben találtatott. Valami a repülőgépen történt, most ezt akarták megvizsgálni.

Csibék berakva, ajtók zárva, indulnak a hajtóművek… és itt aztán meg is találták a problémát. Ezeknek a régi gépeknek a légkondicionálása soha nem volt különösebben jó, de a tervezők arra végképp nem gondolhattak, hogy masinájuknak több ezer párás levegőt lihegő kiscsirkét kell majd egyszer ellátni oxigénnel – 40 fokos nyári melegen. Mint kiderült, a madarak fele hőgutát kapott, még mielőtt a gép elhagyta volna az állóhelyet. Gondos számítások kimutatták, hogy miután a gép felszállt, a rendszer kellőképpen tudta szellőztetni a kabint, de a földön ez képtelenség volt. De azért egyfajta megoldást sikerült találni.

A Malév megkérte az irányítást, hogy a csirkés járatokat kezelje elsőbbséggel, és a gépek nyitott ajtóval fognak gurulni, sőt, egyes esetekben még felszállni is, így a szellőzés megoldhatónak látszott. Mindenesetre szokatlan látvány volt az Il-18-as, amint nyitott ajtóval gurult, és a pár alkalom, mikor így szálltak fel, egyenesen hajmeresztő volt. Hiába nyílt az ajtó befelé, azért nem irigyeltük az ajtó becsukására kijelölt személyt…

De ezzel a történetnek még nem volt vége!

Az a nyár késések szempontjából igazán rettenetesre sikerült. Szinte mindenki késett mindenfelé, és még az elsőbbséget élvező gépeknek, mint a mi csirkésünk is, gyakran várakozni kellett. 15-20 perc késés az indulásnál az emberek számára kellemetlenség volt csupán, de a naposcsibéknek a halálos ítélet.

A bizottság újra összedugta a fejét. Mit lehet itt kitalálni? Azt mindannyian tudtuk, hogy bizonyos repülési kategóriák abszolút előnyt élveznek, ezeket nem késleltetik semmi körülmények között (kivéve persze, ha ezt a biztonság megköveteli). Légimentők, kutató/mentő repülés, humanitárius feladatot ellátó gép, államfőket szállító VIP járat… Nem lehetne valami ilyenféle kategóriába besorolni a csirkéseket is? – kérdezte a Malév. A légiforgalmi irányítás szemszögéből a kérés abszurdnak hangzott, de úgy tűnt, nem elégednek meg egy nemleges válasszal. Nemzeti érdek, gazdasági prioritások, még az állatvédőket is valahogyan belevonták az indokok közé. Nem volt mit tenni, a témát fel kellett vetnem a soron következő, légiforgalmi áramlásszervezéssel foglalkozó, nemzetközi értekezleten.

A dolog először széles mosolyt és egyes delegátusoktól hitetlen fejrázogatást eredményezett, de rábeszélő tehetségünk végül is egyfajta győzelmet hozott.

Persze azt nem lehetett a nemzetközi egyezményekbe beírni, hogy a csirkés gépek felmentést kapnak az áramlásszervezési késleltetés alól, de ha megnézitek azon korai dokumentumok egyikét, találtok benne egy mondatot, mely felsorolja a kivételeket, majd pedig így végződik: „…valamint minden olyan járat, melyre a hatóság kifejezetten felmentést kért”.

Először nem akarták ezt beírni, félve a visszaélés lehetőségétől, de amikor ecseteltük egy Il-18-asnyi döglött naposcsibe szomorú látványát, a mondat mégiscsak bekerült a szabályzatba.

Ettől kezdve csak elvétve fordult elő haláleset… arra meg itt voltak a 101. kiscsibék.