(x)

Bármennyire alapvető dolognak is tűnik, hogy utazásaink során szeretnénk A-ból B-be eljutni épen és lehetőleg egyben, a biztonság kérdése máig sokakat összezavar, hiszen annyi baleset híre ömlik ránk a médiából, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Persze a világ legbiztonságosabb dolga lenne otthon, a négy fal között maradni és sehova se menni, hogy ne érjen minket baleset, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Mindenesetre a statisztikák szerint a vonatközlekedés sokkal biztonságosabb, mint a közúti, ahol sokkal több a baleset.

Kevesebben halnak meg vonatszerencsétlenségben, mint az utakon

Bár napjainkban a vonatos utazás kicsit megkopott, avítt dolognak számít, egykoron fénykorát élte ez a típusú közlekedés és nemcsak amiatt, mert más még akkor nem volt: a vonatról sokan állították és állítják a mai napig, hogy egyike a legbiztonságosabb utazási formákban. Ha belegondolunk, lehet is benne valami, hiszen amikor arról hallunk, hogy vonatbaleset történt, csak az igazán extrém esetekben sérülnek meg a vonaton ülők. Általában autó ütközik vonattal vagy éppen gyalogost gázol a vonat, és csak a nagyon nagy gyorsasággal száguldozó vonatokról szoktuk azt hallani, hogy kisiklanak (persze okozhatja a balesetet műszaki hiba is, ami éppúgy kikerülhetetlen, mint mondjuk egy autó esetében).

Természetesen lehetetlenség lenne általánosítani, de a vasúti statisztikák is azt bizonyítják, hogy vonat ülve kisebb esélyünk van a halálos kimenetelű balesetre, mint bármely más közúti formában. Nemrégiben közzé is tettek is ilyen felmérést miszerint a magyarországi vasút 170 éves múltja során számszerűsíthetően kevesebben haltak meg vonatbalesetben, mint az elmúlt egy évben autóbalesetben. Ijesztő ez a szám, hiszen jóval több, mint egy évszázadot állítunk párhuzamba az év 365 napjával…

Hova ülj a vonaton, ha biztonságban akarsz lenni?

Érdekes és igen megosztó kérdés, hiszen éppúgy ahogy az autók, buszok esetében, úgy a vonatoknál is többféle variáció létezik. Vannak, akik azt állítják – természetesen statisztikákkal alátámasztva –, hogy középtájt érdemes helyet foglalni, hiszen a belerohanós balesetek miatt, sem közvetlenül a mozdony mögött, sem az utolsó vagonban nem biztonságos az utazás. Sőt, innen továbbmenve arra is vannak tippek, hogy a vonaton belül hova üljünk: bár mindenki imád kifelé nézegetni az ablakon utazás során, kevésbé biztonságos az ablak mellé ülni (mint a folyosóhoz közel), hiszen az ablakon nagy eséllyel zuhanhatunk ki egy ütközés, kisiklás következtében, és a törött üveg is nagyobb eséllyel sebesíthet meg minket.

Mindent összegezve vasúti tragédia kevesebb történik a világon, mint közúti ezért is tartják a vonatozást az egyik legbiztonságosabb közlekedési formának.