A tegnapi nap híre volt, hogy nagyipari módszerrel a saját zsebére dolgozó kecskeméti buszvezető ellen emeltek vádat. A társaihoz képest rafinált buszvezető még 2016-ban emelt el egy jegykiadó gépet egy másik autóbuszból és ezzel a géppel adott ki jegyet az utasoknak, aztán háromhetes csalássorozat és kétszázezer forint feletti károkozás után lefülelték. Korábban is próbálkozott már, akkor faék egyszerűségű módszerrel dolgozott, egyszerűen nem adta le a napi bevételt a pénztárban.

Az álcázott jegykiadógéppel mindenképpen szintet lépett emberünk, mert sikerült kiütnie a rendszer egyik legbizonytalanabb pontját: hogyan lehet a felszálló utasok közül kiszűrni azt, aki hajlandó a korrupcióra, szemben azzal, aki elutasítja azt. Nem kellett sugdolóznia és kétértelműen kacsintania, egyszerűen hamis jegyet adott el.

Egy kis etimológia után az iho.hu szerkesztőségének kollektív emlékezetére támaszkodva idézünk fel néhány emlékezetes maxizós esetet, a múltból és persze a jelenből. A szó a bevételmaximalizálásból ered. Előre tudhatóan kisebb utasterhelésű járatokon, időpontokban a buszvezetők megelégszenek azzal, ha egy-két, a teljes szakaszra szóló teljes árú jegy árának, tehát a bevételi maximumnak megfelelő összeggel számolnak el hivatalosan, a további utasok nem kapnak jegyet és általában alacsonyabb, de fix összeget fizetnek – egy százast zsebbe. Össztársadalmi jelenség, bárhol, bárkivel összekacsintunk, ha közös anyagi előnyünk származik belőle, a társadalmi és gazdasági kár mérhetetlen. A mobiltelefon segítségével a buszvezetők – tisztelet a kivételnek – figyelemreméltó riadóláncot szerveztek, amelynek segítségével a lebukás veszélyét elhanyagolható méretűre csökkentik – immár pontosan tudható, hogy az ellenőrök mikor és hol járnak.

Pest megyei, Duna-parti település kompjáratához túlparton csatlakozó agglomerációs buszjáraton szinte kivétel nélküli, mindennapi eset. Ha a felkínált lehetőség ellenére nyomatékosan kérjük a menetjegyet, azért általában megkapjuk.

P. ismert, nagyon vicces figura, a buszvezetők gyöngye. A kirándulásra becsomagolt fokhagymás cuccot kiszagolja az utas hátizsákjában, a következő megállónál felszálló ismerőssel harsány és vidám beszélgetésbe bocsátkozik, amelyben többször is hivatkozik az ínycsiklandó illatra. „Imádok zabálni!” – nevet az ismerősre. Nem csinál nagy lelkiismereti kérdést a maxizásból, az ő stratégiája a nyíltság. „Papirost gyártsunk, főnök?” – kérdezi a felszálló utastól hangosan. És ki tud ilyen vidám, parancsoló, nyílt kedélynek ellenállni? Persze, nem kell a papiros.

Vannak szerencsétlenebb esetek is. Mobiltelefon már létezik, de még ritka, mint a fehér holló. A kilencvenes években vagyunk, Kenézlőről utazunk Sárospatakra. Az össztársadalmi korrupcióra való érzékenység még kisebb, ezért Kenézlőn örülünk, hogy egy százasból (ötvenesből, húszasból?) megússzuk a sárospataki buszozást. Sárospatak első házainál felszáll az ellenőr, mikor hozzám ér, széttárom a kezem tanácstalanul. Megszokott dolog lehet, nem szól egy szót sem, megy vissza, előre a vezetőhöz, valamit susmorognak, nem történik semmi, Sárospatakon elhagyom a buszt.

Szintén Pest-megye, budai agglomeráció, két település között satufékez a busz, a vezető vad jegynyomtatásba kezd, leadhatták neki a drótot, hogy a következő megállóban ellenőrök várják. Akik persze próbálnak haladni a korral. Pest megyei kirándulóvidéken szolgálati autóval buszt megelőzve soron kívüli megállásra intik a gyanútlan kirándulókkal tömött járművet, felszállnak, hárman gyorsan mindenkit leellenőriznek, csodák csodája, mindenkinek van jegye, micsoda méreg!

Dunántúli megyeszékhelyről utaznánk környékbeli faluba. Az első ülést foglalnánk el, de a vezető hátrébb küld, mondván, hogy az foglalt. Nem vitatkozunk, bár indulásig nem ül oda senki. Mikor kiérünk a városból, az utolsó megállónál felszáll két ellenőrhölgy, gyorsan leellenőrzik a jegyeket – nem vagyunk sokan a járművön –, majd beülnek az első, ezek szerint számukra lefoglalt ülésre és a végállomásig vidáman fecsegnek a buszvezetővel.

Pénzügyileg kissé durvább eset éjszakai nemzetközi gyorsvonatról, amibe szerkesztőségünk tagja többször is belefutott. Előzetesen megvett kusettjegy nélkül szállt fel a fekvőhelyes kocsiba, és helyben szeretett volna jegyet venni. A kérdés az, hogy kér-e számlát. Ha nem kér, elfoglalhatja helyét, de jegyet sem kapott. Ebben az esetben a teljes jegyár a kalauz zsebébe vándorolt.

Hiába, nagy jármű a vonat, sokkal nagyobb, mint a busz, itt keményebb szabályok érvényesek a korrupcióban is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!