Soha ne feküdjünk a vonat elé!

Vörös Attila   ·   2015.11.20. 13:45
80--PB167887

Az elmúlt években gyártott modern fényképezőgépek szinte mindegyike rendelkezik már beépített wifi-egységgel. Ennek segítségével összeköthetjük a masinát okostelefonunkkal, számítógépünkkel. A fényképek telefonon való nézegetése, lementése csak az egyik alapfunkció, többnyire elérhető az a tudás is, hogy a telefon képernyőjét keresőnek használva, a telefonról vezéreljük a fényképezőgépet.

Nagyon hasznos tud ez lenni, ha valamilyen praktikus okból nem szeretnénk kézből fotózni, esetleg néhány méterrel arrébb lennénk, mint ahol a gép van. Tipikusan ilyen eset, amikor a két sínszál közé tesszük le a fényképezőgépet, hogy onnan készüljön érdekes perspektívájú, hangulatú kép. Bár vannak, akik túlélik, hogy elrobog a fejük fölött egy vonat, azért ezt ne próbálja ki senki otthon sem.

Hat vagonnal érkezik a 116-os Szergej a Mőcsényi alagútba (fotó: Vörös Attila)

Tegyük inkább le a gépet egy talpfára, esetleg kicsi állványra – ügyelve arra, hogy el ne vigye a pályakotró, – állítsunk be szépen mindent, és amikor jön a vonat, exponáljunk az okostelefonnal. Természetesen egyéb rádiós kioldót is használhatunk, de manapság már egyszerűbb a wifivel játszani.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek