2012-es menetrend szlovák színekben

Melles Kristóf   ·   2011.09.22. 09:30

Szlovákia az ütemes menetrendet még csak kóstolgatja. Nem vezették be minden vonalon, sőt van, ahol a változások az ellenkező irányba mutatnak. Mégsem helyes lenézni a szlovák vasutat, vagy komplex módon tekintve a teljes közösségi közlekedési rendszert, hiszen több szempontból is jobb, mint hazánké. Létezik buszra, villamosra egyaránt érvényes menetrendi kereső, jobbnál jobb távolsági buszjáratok üzemelnek, de 2012 márciusában elindul az első privát közszolgáltatási vasútvállalat is Pozsony—Dunaszerdahely—Révkomárom útvonalon.

Szlovákia vasúthálózata a bueker.net térképén

Megjelent a 2011. december 11. és 2012 december 8. között érvényes menetrend. (Bár ha év közben annyi lesz a módosítás, mint idén, akkor év végére már az anyja se ismer majd a táblázatokra.) Összeállításunk nem törekszik a teljességre, de azért szeretne minél több érdekességet megosztani. Nem mostani változás, de a sebesvonatok a menetrendben már nem félkövérrel, hanem normál vékonnyal szedettek, noha a vonattípus nem tűnt el. A szponzorált vonatnemek korszaka is lecsengőben, 2012-ben nem utazhatunk már a Mall.sk-val, de az Impuls Leasinggel sem.

Rózsahegyre érkezik 2010. május 16-án az R605-ös Mall.sk gyorsvonat. A névvel ellátott vonatok száma nem csökken, de az üzletileg értékesítettek eltűnnek <br />(fotók: Tevan Imre)

Bécs–Pozsony között a vasút hatalmas kínálatot biztosít: munkanaponként 35 vonat köti össze az osztrák fővárost a szlovákkal. Volt ez jobb is, hiszen ma már hiába keressük a Südbahnhofon a napi három szlovák IC egyikét, vagy pedig a Stadtbahnon az éjfél környéki pozsonyi euregiót. A Marcheggen keresztül vezető – a Monarchia idejében a Bécs–Budapest forgalmat ellátó – vonalon majdnem ütemes menetrend van, amely Schönfeld-Lasseén bukik meg. A kis megállóhelyről ugyanis reggel csak Bécs felé, délután pedig csak onnan lehet utazni. Kittsee felé csak ütemesszagú a menetrend, hiszen a vonatok osztrák végállomása egyaránt lehet Parndorf, Bruck an der Leitha vagy pedig a Südbahnhof csonkolt maradványa, de a vonatok gramatneusiedli megállása is véletlenszerű.

A břeclavi cseh határra vezető 110-esen újraosztották a nemzetközi vonatok lapjait: a Jaroslav Hašek Prágából jövet két órával később jön, de a menetvonalán közlekedik a Slovan. A következő menetrendben nem lesz benne a Nesebar sem. A környék mellékvonalain maradt a jelenlegi helyzet, megváltozott indulással, de a 113-as (Zohor–Magyarfalu [Záhorská Ves]) és a 116-os (Nagyszombat–Jókút) elvesztett 1-1 esti vonatpárt. A legelső sebesvonat (Polom) a Pozsony–Zsolna–Kassa fővonalon Nagyszombat helyett csak Vágújhelyből indul. A végigközlekedő intercityk menetrendi fekvése megváltozott, sőt van egy újonc is: a Chopok IC csak vasárnap közlekedik Pozsonyból 19:00-kor, Kassáról 15:12-kor indulva. Itt célszerű megemlékeznünk egy távolsági sztárról: a Horehronec Pozsony és Kassa között a középső, Zólyom–Besztercebánya–Margitfalva útvonalon közlekedik, és a telgárti alagúttal kombinált hurkon az egyedüli mozdonyvontatta személyszállító vonat. Decembertől Pozsony helyett már Břeclavtól igénybe vehetjük (voltaképpen összevonták az eddig is létező Zahorie gyorssal), de január 19-május 27. illetve szeptember 20-december 8. között hétfői, keddi és szerdai napokon csak Besztercebányáig jár, nem megy el Kassáig.

Kassa és Prága között megszűnik a Wagon Service Travel EuroNight, amely az azonos nevű cégnek volt a vonata, ezek szerint mérsékelt sikerrel. A külföldi kapcsolatok száma különösen a kishatárforgalomban romlik: a cseh Velká nad Velickou állomásra csökken a vonatok száma (121-es vonal), de Hőlak [Trenčianska Teplá]–Vlársky Průsmyk (123, szintén Csehország), között is csak egyetlen, az iskolásforgalomra korlátozódó személyvonat maradt, sőt a cseh Horní Lideč (125) felé is két vonatpárral kevesebbel számolhatunk.  Lengyelország felé a zwardoňi (129) vonalat hiába újították föl uniós pénzzel, ma már csak emlék a Zsolna–Krakkó gyorsvonat, de a 2011. májusában megszűnt személyforgalmú mezőlaborci (191), és a korábban elnéptelenedett palocsai (188) határátmeneten sem lesz személyszállítás. Magyarország felé eurocityken, euronighton (Szob), intercityken (Hidasnémeti) kívül nem jár személyvonat: Rajka, Komárom, Somoskőújfalu, Bánréve, Sátoraljaújhely egyaránt nem lát szlovák személyszállító vonatot.

2011. április 22-én húz át Breznóbánya város megállóhelyen a Pozsonyból Kassára Besztercebányán át, a „középső” vonalon haladó Horehronec (Felső-Garam)

Nem jár már menetrend szerinti vonat, csak nosztalgiamenet a régen magyar-lengyel, most szlovák-lengyel határalagútban, az egykori Első Magyar Gácsországi Vasút (EMGV) vonalán csak Mezőlaborcig van szolgáltatás. A Hurvínek motorvonat 2011 július 30-án szállította a lelkes kirándulókat

Zsolna városa viszont jobb kapcsolatokat kap Prágával. Két pár SuperCity Pendolino mellett a Regiojet is igér errefelé vonatot. Kétórás ütem délelőtti lyukját tölti be a Tajov gyorsvonat, amely 8:37-kor indul Pozsony főpályaudvaráról Besztercebányára. A Budapest–Pozsony vonatok kaptak három perc menetidőt Szob és Párkány között, hogy több tartalékuk legyen az állandóan jelentkező késések kezelésére.

A 131-es Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vasútvonalon a menetrendek csak május 3-ig szólnak, hiszen akkor jön az általunk is beharangozott új privát üzemeltető, a Regiojet. Az Érsekújvár–Komárom vonalon (135) is csökken a vonatszám és nem lesz Érsekújvár–Pozsony vonat Dunaszerdahelyen keresztül.

„Bz”-kereszt 2010. május 20-án Dunaszerdahelyen. A jövő sárgább lesz

A 160-ason (Zólyom–Kassa) marad a jelenlegi kínálat, az ötletes Eperjes–Kassa–Pozsony vonatokkal, de sajnos a gyenge személyvonati alapszolgáltatással, amely Feled–Pelsőc között három, Szepsi és Pelsőc között mindössze két párat jelent. A Zólyom–Ruttka-fővonalon (170) viszont megszűnik a Kľak, az Urpin elveszti Ruttka–Besztercebánya közvetlen kocsijait és a Leos Janácek is megszűnik Prága–Zólyom között, de a belföldi szakaszán a Rozsutec pótolja. A cseh fővárost mindazonáltal el lehet érni a megmaradt Detvannal átszállás nélkül.

A Zsolnán keresztül közlekedő éjszakai vonat (Zemplin) 40 perccel arrébb került a menetrendben, és a Wagon Service EN kiesése miatt megvariálódnak reggel a gyorsvonatok Kassa felé. A Širava egy órával később jön Prágából, de Poprád–Kassa között a Lomnica gyors pótolja.

A tátrai villamoson (TEŽ) pedig majdnem sikerült kialakítani ütemes menetrendet. Ebből csak a reggel hiányzik, de akkor gyakoribb a követés, mint egy óra. Este viszont eddig is azonos órákban indultak az elektricskák, de más percadatnak megfelelően, mint nappal. A Poprád–Csorbató fővonalon az ütemesítés csak átrendezést jelentett, de az Ótátrafüred–Tátralomnic szárnyon pluszvonat is rendelkezésre áll majd.

Ótátrafüredi pók 2011. április 7-én. Átszállás a tátrai villamos vonalai között

A 188-as vasútvonalon (Kassa–Eperjes–Palocsa) az ütemességtől fordul el majd a menetrend, hiszen a délelőtti vonalak közelebb húzzák 8 illetve 12 órához, tehát tágítják köztük a lyukat. A 190-es (Kassa–Tiszacsernyő) ütemesebb lett, és az útvonal elejét használó homonnai vonatok egy kivételével nevet kaptak, amelyek mozdonycseréjét nem Bánócon, hanem Tőketerebesen végzik, a megoldás a csatlakozások miatt célszerűbb, noha így a dízelgépek a két állomás közötti szakaszt felsővezeték alatt teszik majd meg.

Kapcsolódó hírek