A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) nemzetközi hajózási irodája szerint ezek az elmúlt húsz évben a legalacsonyabbnak számítanak.

Az év folyamán összességében 136 hajóra sikerült feljutnia a kalózoknak, tizenhat hajót vettek tűz alá, hetet pedig sikerült elrabolniuk. Huszonkét esetben sikerrel védte meg a legénység a hajót, tizenöt volt azon támadások száma, amelyekben a kalózok a legénység tagjai közül túszokat szedtek, összesen kilencvenegy embert. Hetvenöt tengerészt raboltak el a hajókról, hármat öltek meg, hatot pedig megsebesítettek.

Finn katonák ellenőriznek egy kalózkodással gyanusított hajót Omán partjainál (forrás: faz.de)

A kalózok által leginkább veszélyeztetett területnek a Guineai Öböl számít, és a Nigéria előtti vizek – az itteni kalózok már a szomszédos államok felségvizeire is kiterjesztették tevékenységüket. Ezekről a területekről 2017-ben harminchat eltérítési kísérletet jelentettek, további tíz esetben sikerült a kalózoknak összesen hatvanöt tengerészt elrabolniuk. A világszerte tűz alá vett tizenhat hajóból hetet a Guineai Öbölben támadtak meg.

Indonéziában 2017-ben negyvenhárom támadás történt, hattal kevesebb, mint előző évben. Az ICC-jelentés kiemeli, az indonéz haditengerészet járőrei erőteljesen hozzájárulnak a hajózóutak és kikötőhelyek biztonságának javításához.

Ezzel ellentétben a Fülöp-szigetek körül súlyosbodik a helyzet, a jelentés szerint 2016-ban tíz, az elmúlt évben már huszonkét kalóztámadás történt itt, de megemlítendő, hogy ezek főképen kisebb támadások voltak a manilai kikötőben és Batangas-tartományban. Az itt működtetett Piracy Reporting Center (PRC) előrejelzései révén viszont több támadást is sikerült megakadályozni

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!