250 millió eurós hitel a vasútnak

iho   ·   2014.01.10. 19:00
vasutmod00

Az uniós pénzintézet közlése szerint a pénz a 2013 és 2016 közötti rehabilitációs és fejlesztési beruházásokat hivatott szolgálni, és a tervek szerint javíthatja a hálózat biztonságosságát és teljesítményét – írja a hirado.hu.

A hitelből megvalósuló fejlesztések célja, hogy a magyar vasút versenyképesebbé váljon, és vonzó alternatívát jelentsen a környezetszennyezőbb közlekedési módokkal szemben, mint amilyen például a közúti közlekedés. A befektetési bank ismerteti, hogy a rehabilitáció és fejlesztés keretében Magyarországszerte újulnak majd meg sínpályák és vasútállomások, fejlettebbé válhatnak a távközlési és a jelzőrendszerek is.


A pénzintézet közleményében megemlíti, hogy magyarországi tevékenységében kiemelt szerepet játszik a közlekedési, főleg a vasúti infrastruktúra fejlesztése. 1990 óta körülbelül 4,2 milliárd euró hitelt nyújtott a luxemburgi uniós bank ilyen célra Magyarországnak.

Az EBB az Európai Unió hosszú távú finanszírozást kínáló pénzintézete, amelynek tulajdonosai a tagállamok, és elsődleges célja, hogy kedvezményes hiteleivel előmozdítsa az uniós célok teljesülését a tagországokban.

További részletekért megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot. A tárca a következő választ küldte – szó szerint idézzük:

„Az Európai Beruházási Bank (»EIB«) és a Magyar Állam 2013. december 23-án hitelszerződést kötöttek a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (»MÁV Zrt.«) beruházási tervében szereplő vasúti infrastruktúra felújítására és korszerűsítésére szolgáló projektekkel a 2013–2016. közötti időszakban felmerülő központi költségvetési kiadások refinanszírozásának biztosítása céljából.

Az EIB által finanszírozott, az elkövetkező években megvalósítandó fejlesztési projekt a meglévő magyarországi vasúthálózat rehabilitációját, korszerűsítését és bővítését szolgálja, amely a vasúti közlekedés hatékonyságának növelését célozza a kevésbé környezetbarát közlekedési lehetőségekhez képest versenyképesebb, magasabb minőségű és biztonságos szolgáltatások nyújtása érdekében.

A hitelszerződés keretében finanszírozott projektek elsődlegesen az alábbi kategóriákba sorolhatóak: a meglévő vasúti infrastruktúra, a vasútvonalak és vasúti hidak al- és felépítményeinek felújítása és korszerűsítése, a biztonsági berendezések, jelzőberendezések, telekommunikációs eszközök és áramellátó berendezések felújítása, a vasútállomások és azok épületeinek korszerűsítése és felújítása, a vasúti elérhetőség javítása a csökkentett mozgásképességű utasok számára, a fűtés, víz- és szennyvíz-rendszerek, energiahatékonysági beruházások, peronok és átmeneti szállások biztosítása, mozdonyok, felsővezeték karbantartási eszközök, vágányok mérőműszerei és ellenőrző kocsik beszerzése, felújítása és korszerűsítése, továbbá egyéb vasúti infrastruktúrához kapcsolódó egyéb beruházások, például biztonsági és felügyeleti, információs technológiai eszközök fejlesztése, működtetető és karbantartó eszközök és berendezések vásárlása és cseréje, légkondicionáló és veszélyesanyag-gyűjtő rendszerek kialakítása.

Az EIB által biztosított hitelkeret teljes összege 250 millió euró. Az EIB által Magyarország részére nyújtott, kedvező kondíciójú hitel és az ezáltal megvalósuló  infrastrukturális fejlesztések jelentősen javítják Magyarország versenyképességét. A kedvező pénzügyi feltételek hozzájárulnak ahhoz, hogy az adósságszerkezet javuljon, továbbá számottevő kamatmegtakarítást eredményeznek a Magyar Állam számára.

Az EIB 1990. óta nyújt hiteleket Magyarországnak annak érdekében, hogy a magyar gazdaság uniós felzárkózása minél sikeresebb legyen, és Magyarország 2004. óta részvényese a nemzetközi pénzügyi intézménynek. Az EIB nem profitorientált szervezet, és a legjobb »AAA« minősítésének köszönhetően a nemzetközi tőkepiaci összehasonlításban nagyon kedvező feltételekkel tud hitelt nyújtani az ország számára.”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek