A Balatonon át: 105 éves repülősiker

iho   ·   2016.08.30. 11:15
cimkep

Lányi és kétfedelese

Van a korai magyar aviatikának egy elvitathatatlan sikere. És talán épp, mert siker, az utókor épp oly nehezen vesz róla tudomást, mint saját időszakának közvéleménye. Jó, igaz, Bleriot kissé hosszabban repült, amikor átért a Csatornán, de azért Lányi Antal tette sem volt jelentéktelen, és bizony volt kockázata, amikor – egyébként Bleriot-típusú – gépével átzümmögött a  Balaton fölött.

Öt évvel ezelőtt, a repülés századik évfordulója alkalmából egy korabeli újságcikket idéztünk: a sok gúny és megvetés, ami a rákosi pionírok nehéz sorsát kísérte, erre a pillanatra mintha elismerte volna az első hazai madáremberek próbálkozásait. „Lányi honvédhadnagy... egy rozoga Blériot-gépen, istenkisértő vakmerőséggel elszállt a Balaton felett. A felszállást az összegyült óriási közönség hatalmas éljennel kisérte. Eleinte alacsonyan szállott a gép, de mikor a Balaton partjára ért, egyszerre százötven méter magasságra szökött. Itt már biztosan, egyenletesen röpült a monoplán, a melyet óriási tömeg várt a tulsó parton is. A hét kilométernyi ut hat perczig tartott.” – Mint megírtuk korábban is, valószínűbb, hogy hét percig tartott az átkelés, de ennek a különbségnek nagy gyakorlati jelentősége nincs...

A Balaton-repülést egy ilyen, a Csatorna-repülésnél használt Bleriot-típussal hajtotta végre

Lányi Antal 1909-ben, Nagyváradon készítette első siklógépét, két évvel később már saját kétfedelesével és egy Bleriot XI-essel repült, ő volt az első Magyarországon, aki egy kétfedeles Farmannal utast vitt magával. Aztán volt tábori és később a Lloydnnál berepülő pilóta, több más aviatikussal együtt a Tanácsköztársaság légjáró alakulatához csatlakozott, a bukás után Ausztriába menekült. Itthon vádat emeltek ellene, a harmincas években külföldön halt meg.

Vajon hogyan gondol vissza a mai repülőtársadalom, az egykori repülésére? A századik évfordulón egy hármas kötelék szelte át a Balatont megemlékezésül, a százötödiken maradtak a koszorúk a földön. Szerzőnk, Fekecs Gábor, a háború előtti magyar repüléstörténet egyik avatott ismerője, aki igyekszik életben is tartani az emlékeket.

Emléktábla a felszállás helyszínén...

Fonyód és Badacsonytomaj minden évben megemlékezik Lányiról és a repüléséről. Évente felváltva rendezi az eseményt a két város. Ebben az évben Badacsonytomaj volt soron.

Én már egy évtizede kapcsolatban vagyok Lányi Antal Ausztráliában élő unokájával, Harris – született Lanczerdorfer – Ilonával, aki szinte semmit sem tudott a nagyapjáról. Az internetes oldalamon keresztül talált meg és segítséget kért. Ebből egy sokéves közös kutatás származott, ami még ma is tart. Most volt a negyedik alkalom, hogy ellátogatott Magyarországra és részt vett a megemlékezésen.

...és a tó az északi oldalán

Férjét, Terry Harrist, és őt én vittem le kocsin Fonyódra, ahol 13:30-kor Hidvégi József fonyódi polgármester és két önkormányzati képviselő részvételével virágot helyeztünk el a Lányi-emlékművön, majd hajóra szállva átmentünk Badacsonytomajba, ahol 14:30-kor tartották a megemlékezést Krisztin-Németh László Illés, badacsonytomaji polgármester és önkormányzati tagok jelenlétében.

Az első világháborús egyenruhákba öltözött díszőrség felvonulása és Himnusz elhangzása után Fábián István esperes, helyi plébános mondott imát Lányiért, továbbá az első és második világháborúban elesett katonákért és polgárokért, majd Knoll Gyula ezredes tartott ünnepi beszédet. Ezt követően a fonyódi majd a badacsonytomaji polgármester helyezett el koszorút az emlékműnél. Végül a Szózat hangjai és a díszőrség elvonulása zárták az ünnepséget.

Ceremónia Badacsonytomajon

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek