A hatvanas évek végén – jegyezzük meg, az olajválság öt, a hazai „begyűrűzése” nagyjából tízévnyi távolságban van még – a közút tűnt a leggyorsabb és legolcsóbb szállítási módnak, a vasutat kötöttségei miatt (egy tolatós tehervonatot is menetrendbe kell illeszteni, egy-két kocsival nem éri meg közlekednie a vonatnak) idejétmúltnak, a mellékvonali vasúti szállítást felszámolandónak ítélték. Még mielőtt ezt az akkoriban Magyarországon uralkodó politikai rendszer egyik hozadékának vélnénk – Nyugat-Európában ugyanígy szűntek meg mellékvonalak.
A Balatont Zala megye szívével összekötő vasútvonalat a Zalavölgyi HÉV-társaság építette, és adta át a forgalomnak Türje és Zalaszentgrót között 1892. január 28-án, Zalaszentgróttól Balatonszentgyörgyig 1895. december 15-én. Az 1962-ben még évi 111 000 tonnányi árut szállító vonalon 1968/69-ben (a koncepció kiadásának évében) komoly nyomvonalkorrekciót hajtottak végre, Türje helyett az új Zalabér-Batyk állomást jelölték ki végpontnak, a fővonalba ott kötötték be a vicinálist. Néhány évre rá az árufuvarozás drasztikus közútra terelése következtében funkcióját vesztett mellékvonalat (1974. május 25-én, menetrendváltáskor) megszüntették. A sors iróniája, hogy a Zalaszentgrótig tartó első szakasz élt még tovább: itt 2007. március 4-én ment el az utolsó vonat. A Balatonszentgyörgy–Sármellék vonalszakaszt rendszerváltásig a szovjet hadsereg használta, utána a létesülő balatoni repülőtér kiszolgálására jó néhányszor újra akarták szervezni a személyforgalmat, de a megvalósulás mindig elmaradt.
