A Bihari utca metamorfózisa

Kemsei Zoltán   ·   2014.06.05. 21:15
00kics

A Bihari utca a mai 3-as elődjének, a 13-as villamosnak legelső, 1955-ben megnyitott szakasza, a járat először itt, Üllői út–Mázsa tér között közlekedett végig egyvágányon, két forgalmi kitérővel (Szállás utca, Belényesi utca). A mai arcát a vonal több mint ötven éve, 1960-ban kapta, a Kőbánya-Hizlaló vasútállomásnál megmaradt egyvágányú szakasszal együtt.

A pótlóbusz útvonala az Ecseri út felé<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(forrás: BKK)

Ennek korszerűsítéséhez láttak hozzá most, az 1-es, 3-as villamosprojekt részeként. A vágányok jelenleg az Üllői úttól az egyvágányú szakasz kezdetéig az út nyugati, majd onnan a Mázsa térig a keleti oldalán húzódik, zárt felépítménnyel. A villamosközlekedés lassításán kívül a közúti forgalmat is akadályozza az út egyik oldaláról a másikra áttérő vágány, nem is beszélve a már forgalmon kívül helyezett, funkciótlan Kőbánya-Hizlaló állomás vágánykeresztezéséről.

A pótló végállomása<br>(a szerző felvételei)

A munkák végeztével új, kétvágányú pálya épül, ezzel a Kőbányai Iparvasút utolsó emlékeitől is elbúcsúzhatunk, a hatvanas évek terve a Hungária körgyűrűn kívül eső körjáratról lassan valóban megvalósul – ha a 3-as villamos hosszabbításai Angyalföldre és Pesterzsébetre is elkészülnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek