A BKV az elsők között vezeti be az új, elektronikus közbeszerzési rendszert

iho   ·   2017.12.05. 14:46

2018. április 15-étől kötelezővé válik az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) használata Magyarországon. A Miniszterelnökség által üzemeltetett digitális beszerzési folyamattól az eljárások átláthatóbbá válnak, az ügymenet gyorsabb, az adminisztráció pedig lényegesen egyszerűbb lehet. A BKV Zrt. az elsők között készül az új rendszer alkalmazására, amelynek érdekében egy olyan szakmai napot szervezett, ahol közvetlenül a Közbeszerzési Hatóság és a Miniszterelnökség szakértői osztották meg a főbb tudnivalókat.

A rendezvényt Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, aki röviden ismertette a BKV - mint az ország egyik legtöbb közbeszerzését lebonyolító közlekedési társaság - főbb statisztikáit. Az elmúlt három évben lefolytatott közbeszerzési eljárások során a társaság közel kilencszáz szerződést kötött kétszázhatvan különböző gazdasági szereplővel. Beszerzései mintegy hetvenöt százaléka a legnagyobb átláthatóságot biztosító nyílt, illetve hirdetmény közzétételével indított egyéb eljárás. A szakmai napon szó esett arról is, hogy a BKV az elsők között fogadta el az etikus magatartást megkövetelő Közbeszerzési Etikai Kódexet, aminek köszönhetően az elmúlt három évben lefolytatott közbeszerzésekben jogorvoslati bírság kiszabására a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről nem került sor. dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára a részekre bontás tilalmával kapcsolatos szabályokról beszélt, majd dr. Csányi István, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára az átállás lépéseiről, míg Tótka Tamás az EKR rendszer működéséről tartott előadást.

Az elektronikus közbeszerzésre történő felkészülés érdekében a BKV Zrt. mindenben együttműködik a Miniszterelnökséggel, hogy akár már az áprilisi bevezetés előtt kapcsolódjon a jelenleg tesztelés alatt álló rendszerhez, amennyiben az Ajánlattevő partnerek is felkészülnek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.