A britek félnek a szellemhajótól

iho   ·   2014.01.24. 07:45
ljubov2cim

Az Independent brit lap azt írja, a szakemberek látták a hajót, és attól tartanak, hogy hamarosan megérkezik Nagy-Britannia partjaihoz. Ahogy az angol lap fogalmaz: „kellemetlenül közelít” a brit szigetekhez.

Mint már írtunk róla, az 1976-ban Jugoszláviában gyártott, és az orosz filmszínésznőről, Ljubov Orlováról elnevezett hajó fénykorában kutatóhajóként szolgált, később pedig az Antarktiszra szállított utasokat.

(foto: akpool.co.uk)

A tulajdonos tartozásai miatt a százméteres hajót 2010-ben a kanadai St. John's kikötőjében lefoglalták, a legénységet pedig szélnek eresztették. A hajó két évig állt a kikötőben, míg végül 2012-ben megvásárolták, az új tulajdonos azt tervezte, hogy a Dominikai Köztársaságba szállíttatja, hogy ott darabokra szedjék. A hajó vontatókötele azonban egy nappal az indulás után elszakadt, és 2013. január 25-én a Ljubov Orlova elszabadult.

(fotó: wikipedia)

A partok közelében sodródva vészesen megközelítette a tengeri olajmezőket, ezért egy kanadai olajcég egy hajót küldött a Ljubov Orlova megmentésére. A sikeres akció után visszaszolgáltatták a St. John's kikötőt üzemeltető Transport Canadának. Ám a vontatókötél február 7-én ismét elszakadt – vagy egyes pletykák szerint egyszerűen szabadon engedték a hajót. A Ljubov Orlova ekkor már nemzetközi vizeket járt.

Az ír parti őrség vezetője most veszélyesnek látja a helyzetet.

„Az elmúlt hónapokban nagy viharok voltak, de egy ekkora óriási hajó nem süllyed el egykönnyen. Éberen figyelünk” – mondta Chris Reynolds.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek