A British új óriása és az óriási flottaváltás

iho   ·   2013.07.06. 12:30
cim3

A British Airways a tízedik üzemeltetője az Airbus kétszintes A380-asának, miután a társaság vezetői Toulouse-ban átvették és Londonba repülték a megrendelt 12 gépből az elsőt. Mint arról beszámoltunk, a géppel a párizsi repülőszalonon már megismerkedhetett a nagyközönség, ez az első BA-példány repülte a 380-as bemutatókat Le Bourget első három napján.

A brit nemzeti légitársaság lesz Heathrow-n az ötödik A380-ast járató légitársaság, ezzel a legnagyobb londoni reptér egyszersmind a legnagyobb utasszállítóval repült vonalak legforgalmasabb csomópontjává válik. Ami meglehetősen pontosan példázza az óriásgép marketingjének a lényegét, vagyis hogy a zsúfolt nagy légiközlekedési központokba megéri kevesebb járatot indítani, de nagyobb kapacitású utasszállítókkal.

Az első BA- gép, amint elhagyta a festőhangárt...

A British Airways idén összesen három A380-ast állít forgalomba. A géppel a tervek szerint ősszel a London-Los Angeles majd a London-Hongkong járatát repülik, az elsőre október 15-től, a másikra november 15-től válthatók jegyek.

Az Airbus a 380-as forgalomba állítása, 2007 óta ezzel a példánnyal összesen 106-ot adott át a légitársaságoknak, hosszabb szünet után a párizsi szalonon is sikerült eladni belőle az új kampány, az „Own the Sky”, vagyis „Birtokold az eget” jegyében. Az óriások eddig vagy 110 ezer menetrend szerinti járatot repültek 40 millió utassal a fedélzetükön.

...Le Bourget repülőterén...

A British a gépet a nagyhatótávolságú flotta alapos modernizálása jegyében vette át: az első lépése ennek a programnak június végén az első kompozit-építésű Boeing 787-es fogadása volt, és ezzel a BA lett az első európai légitársaság, amely mind a hatalmas 380-ast, mind a jóval kisebb, de kiemelkedő hatótávolságú és különlegesen gazdaságos amerikai Dreamlinert is üzemelteti. A társaság tíz év alatt 15 milliárd dollár értékben vesz új gépeket a jelenleg használt, kevésbé hatékony 747-400-asok leváltására. A 380-asokat ugyanakkor a BA más társasághoz képest viszonylag alacsony, 469-es ülésszámmal repülteti, igaz, az utasok közül többen repülhetnek prémiumkategóriás kabinokban, vagyis olyan drágább jegyárú osztályokon, amelyek a tengerentúli járatokon igazi profitot hoznak.

...és átadáskor

A következő egy év során kéthetente állítanak be új gépet a flottába, összesen a 12 380-as mellett 42 787-est, hat 777-est és 18 A350-est. Ezzel igyekszik Európa harmadik legnagyobb légitársasága nem annyira a kontinensen működő, mint inkább az igen agresszíven terjeszkedő öböl-menti légitársaságok konkurenciájával felvenni a harcot.

Mindeközben elsősorban a BA működése kell, hogy fedezze a vele együtt az IAG-csoporthoz tartozó spanyol nemzeti légitársaság, az Ibéria veszteségeit.

A flottaváltás egy másik döntő típusa, a Boeing 787-ese

Még egy fontos szempont: mindkét új British-típus rendkívül jó környezeti jellemzőkkel repül, és mind a légitársaság, mind a reptérkezelő azt reméli, hogy ezeknek a típusoknak a lassan kiépülő dominanciája mégiscsak meggyőzi az ellenzőket arról, hogy Heathrow vitatott harmadik pályájának építése nem járna olyan zajjal, mint ahogy ezt sokan állítják.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.