A British üzenete a sztrájkolóknak: van, aki a helyetekre álljon...

iho   ·   2017.02.06. 16:15
cimkep

Néhány héten belül harmadszor sztrájkolnak a British Airways kabinszemélyzetéből: a munkabeszüntetést választó alkalmazottak pontos száma nem ismert, de a vasárnap kezdődött akció, a mostani tervek szerint szerdáig tart, majd csütörtökön és pénteken is folytatódik, ugyanakkor a jelek szerint nem érinti súlyosan a légitársaság működését.

A régóta tartó munkaügyi vitában az úgynevezett Mixed Fleet – vegyes flotta – légi utaskísérői szeretnének maguknak több bért kicsikarni, akik mindenképp előnytelen helyzetben vannak a kizárólag hosszú távú járatokon dolgozó kollégáikkal szemben. A Unite szakszervezet szerint azokat érinti legsúlyosabban az alulfizetettség problémája, akik 2010 után lettek a légitársaság alkalmazottai.

A megegyezést szemlátomást az nehezíti, hogy a két fél, a légitársaság és a szakszervezet, homlokegyenest más adatokat közöl a Mixed Fleet kabinszemélyzetek átlagos keresetéről. A cég számai szerint az alapfizetés évi 12 ezer font, ami legalább 21 ezerre, de sok esetben 27 ezerre emelkedik a különféle bónuszok, illetve a repült órák szerinti kiegészítésekkel.

A Unite közleményében az alapfizetés szintén 12 ezer, de az évi jövedelem az ő számításuk szerint csak 16 ezer fontig emelkedik, ráadásul, a fizetés kiegészítése helyett, a BA inkább arra költ pénzt, hogy bérelt gépekkel és személyzetekkel védje ki a sztrájk következményeit. Ami a szakszervezet szerint világos jele annak, hogy a társaságnak rendelkezésre állna az a pénz, amivel az iparág legalacsonyabb fizetéseit megemelhetné.

Ez ügyben azonban elég nehéz az összehasonlítás, mert vannak társaságok, amelyek a fizetésekről egyáltalán nem adnak ki adatokat. A szakszervezet táblázata szerint a British Mixed Fleet évi 16 ezer (maximum 18 ezer) fontos jövedelméhez képest a Virgin Atlantic 21–23 ezer fontot biztosít, igaz, ez a cég kizárólag hosszú távú járatokat repül. Viszont e szerint a táblázat szerint a Britishnél még két meghatározó diszkontcég is többet ad a kabinszemélyzeteknek, az easy 25 ezret fizet ki évente, a Ryanair az állandó szerződéssel rendelkezőknek 28 ezret, ebből azonban le kell vonni az első évben a kiképzés költségeit, összesen 1650 fontot.

A British azonban azzal is érvel, hogy a légi utaskísérők kilencven százaléka, köztük sok a Unite szakszervezethez tartozó alkalmazott, megszavazta a megállapodást a bérekről.

Amint ezt a szakszervezet a társaság szemére is veti, a British Airways máshonnan átirányított, egyes értesülések szerint a Titan és a Thomson Airways chartertársaságok kölcsönzött kabinszemélyzeteivel viszonylag könnyen át tudja vészelni a sztrájkot, a járatok mindössze egy százalékának leállításával. A cég szóvivője szerint ezek csak olyan rövidtávú járatok lesznek, amelyek nagyobb napi sűrűséggel közlekednek. Nyilván tehát össze is vonhatók, erre lehet következtetni a szóvivőnek abból a mondatából, miszerint lesznek utasok, akiknek „valamivel korábban vagy később” fog indulni a gépük, a társaság mindenesetre kapcsolatban áll velük és időben értesít mindenkit az esetleges változásról.

A legutóbbi két sztrájk öt napja során összesen csak hatvannyolc járatot kellett törölni, eddig budapesti British-járatot nem érintett a munkabeszüntetés, és a reptéri járatinformációk a következő napokra sem jeleznek lemondásokat.

A BA felől ugyanakkor súlyosabb az üzenet a sztrájkolóknak: aki részt vesz az akcióban, az két évnyi bónuszát veszélyezteti, és ugyancsak elesik a következő évre szóló utazási kedvezménytől. Ami pedig még inkább egyértelmű fenyegetés: „Rendszeresen toborzunk a Mixed Fleet számára kabinszemélyzetet és ez iránt hatalmas az érdeklődés. 2016-ban 2000 helyre 31 ezer jelentkezést kaptunk, több mint ezer sikeres jelölt kezdheti meg a képzést mostantól márciusig.” Vagyis a mondandó lényege: van bőven jelentkező, aki a sztrájkolók helyére állna.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek