Nem mondhatni, hogy unatkoztak májusban azok, akik szokatlan helyeken vagy szokatlan mozdonyokkal szeretnek vonatokat fényképezni. Először gőzmozdonyos meneteket rendeltek az angol vasútbarátok, majd az IGE nohabos különvonata érkezett hozzánk. Aztán megint angolok jöttek, de közben volt egy púposos menet is Tapolcára. Végül a NOHAB-GM Alapítvány szezonnyitó menete zárta a sort a májusi különvonatok sorában.

Azt már megszokhattuk az alapítványtól, hogy a tervezett utazás előtt mindössze két–három hónappal hirdetik meg aktuális utazásukat, de biztosak lehetünk benne, hogy minden tavasszal és minden nyár végén vagy ősszel izgalmas programmal várják a nohabozni vágyókat. Járt már különvonatuk Gönyün, Uzsán és Lovasberényben, ezúttal pedig a személyforgalom előtt régóta bezárt Balatonberény–Somogyszob vonalat célozták meg, amelyen azonban időnként még jár tehervonat.

A NOHAB-GM Alapítvány somogyi körtúrára induló különvonata Marcaliban. A képre kattintva galéria nyílik! (fotók: Joó Ferenc)

Hogy a pályafenntartás mennyire célozta meg a különvonat közlekedése előtt a vonalat, az talány, mert szépen kopogtak a faágak a kocsik oldalán. Mindenesetre a délelőtti órákban Budapestről Balatonszentgyörgyig közlekedő szerelvény a mellékvonalon is eljutott a főbb célpontokig, majd Somogyszobnál váltott irányt. Menet közben azonban megállt pár pillanatra Marcaliban, majd egy órára Mesztegnyőn, ahol olyan sok rétessel készültek a különvonat érkezésére a helybéliek, hogy nem volt, aki megegye! A kisvasút C50-ese csak lesett a sok nohabpólós, rétesevő ember láttán!

Tízeske később Somogyszobon, majd a nagyon szépen felújított állomásépülettel büszkélkedő Kaposváron is körbejárt, hogy öt év után újfent személyvonattal közlekedhessen egy Nohab az immáron felújított vonalon Fonyód felé. Menet közben Kapostüskeváron még a helyi vasúttörténeti múzeum megtekintésére is tudott időt szakítani a társaság, majd a fonyódi – immáron utolsó – körüljárást követően hazafelé tartottak a Nohab-hívők.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!