A csíkot húzzák, nem az időt

Arnold Balázs   ·   2011.12.22. 12:00
kiskep_remot

Legelőször, még 2010-ben az Mk45,2003 esett át korszerűsítésen, egy évre rá pedig a 2004-es mozdonyt is felújították. Az üzemi tapasztalatok alapján a 2004-esben több kisebb módosítást is eszközöltek, így a kísérleti nyúl szerepét betöltő 2003-as után az Mk45,2004 tekinthető az első igazi „széria”-remotnak a Gyermekvasúton. A mozdonyt már korábban bemutattuk az iho oldalain, ezért a gépészeti részt ezúttal nem taglaljuk részletekbe menően. Újdonság, hogy a többi géptől eltérően a 2004-es Sillye éberségi berendezést kapott, az óraszalagon pedig a sebesség mellett az éberségi berendezés kezelésének is nyoma marad.

A mozdony egyelőre a hűvösvölgyi fűtőházban áll festésre előkészítve, illetve félig már lefényezve. Az alapszínek már elkészültek, még a kék csík hiányzik. Az alapozás után a zománcozás is a héten elkészül, végül már csak az esetleg előbukkanó kisebb felületi hibákat kell majd kijavítani, illetve vissza kell tenni a festés miatt leszerelt alkatrészeket, például a légtömlőket.

A hűvösvölgyi fűtőház mélyén pihen a már majdnem kész Mk45,2004<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: a szerző)

A gép a tervek szerint 2012. január elején kezdi meg a terhelési és futópróbákat, a hatósági vizsga után pedig azonnal üzembe is áll majd. A 2002-es mozdonyt még a 2004-es érkezésekor útnak indították Szombathelyre, ahol két társához hasonló ráncfelvarráson esik majd át harmadikként. A remotprogram a pénzügyi lehetőségek függvényében folytatódik.

A főbb egységek, úgymint az alváz, a szekrény vagy a forgóváz eddig kiállták az idő próbáját, egyedül a motornál jelentkeztek egyre gyakrabban különféle meghibásodások, ráadásul az utóbbi időben egyre nehezebben lehet alkatrészhez jutni a román erőforráshoz. Továbbá az új motor kevesebbet fogyaszt, és a károsanyag-kibocsátása is kedvezőbb. Végső soron tehát csökkennek az üzemeltetési költségek, a járművek élettartama pedig további húsz-huszonöt évvel megnő.

A sebességmérő és a Sillye vonatbefolyásoló jeladója a forgóvázon

Az Mk45,2003 új festése annak idején igen nagy visszhangot váltott ki a vasutasok és vasútbarátok köreiben. Volt, akinek tetszett, volt, akinek nem, de véleménye mindenkinek volt az új „bajuszos” festésről. A 2004-esről nem ez a minta köszön majd vissza, a gép az Mk45,2001-ről ismert mintázatot viseli majd, ám a Gyermekvasút színeiben. A gép teteje marad törtfehér, az alsó fele piros, míg középen sötétkék csík húzódik majd.

De nem csak az Mk45,2004 pályaszámú gép készül a hűvösvölgyi fűtőházban. Szorgos kezek önkéntes munkájával lassan, de biztosan halad a megújulás útján az M4, és ahogy arról magazinunk év végi dupla számában beszámoltunk, az Mk49,2006 is. Továbbá nemrég két kocsi is érkezett Hűvösvölgybe, ez azonban egy másik történet.

Kapcsolódó hírek