A debreceni modell első két éve

Ács Attila   ·   2011.12.15. 20:00
400_acsa

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója volt az egyik vendégelőadója az „Új buszüzemeltetési modell Budapesten” című konferenciának, prezentációjában a debreceni szolgáltatóváltás eddigi tapasztalatait tárta a szakmai közönség elé. Mint arról mi is részletesen beszámoltunk, két évvel ezelőtt a korábbi üzemeltetőt, a Hajdú Volánt leváltották, helyébe a DKV és a budapesti Inter-Tan-Ker alkotta Cívisbusz konzorcium lépett. Utóbbi cég adja buszokat, ők gondoskodnak a javításukról, a karbantartásukról és a takarításukról is, minden más a DKV feladata.

A 11 milliárd összértékű beruházás keretében új telephely épült a város szélén, 140 autóbuszt szereztek be, teljesen megújult az utastájékoztató és a forgalomirányító rendszer is. A járművezetők nagy részét – mintegy 370 főt – a Hajdú Volántól vettek át, a vezérigazgató viszont kihangsúlyozta, hogy a karbantartószemélyzet létszáma igen kicsi, alig több mint 20 fő.

Beszámolója szerint a cég az új járművekkel elégedett, a naponta kiadható több mint 130 busszal a menetrendet gond nélkül el tudják látni. A menetrend folyamatos átalakításával próbálnak az utazóközönség kedvében járni, illetve a saját költségeiken csökkenteni. Utóbbira nagy szükség is van, hiszen tavaly 1,2 milliárd forint veszteséggel zárta az évet a cég, de várhatóan idén sem lesz sokkal jobb a helyzet. A legnagyobb problémát az üzemanyag árának drasztikus növekedése, illetve a forint romlása okozza.

Érdekes kontraszt volt, hogy míg a BKV az utóbbi két évben nem emelt árat (és beszámolójuk szerint ennek meg is lett a gyümölcse), addig a DKV vezérigazgatója sajnálatát fejezte ki, hogy a szerződés Debrecenben csak az inflációt meg nem haladó viteldíjemelést tesz lehetővé. A megoldást az ÁFA csökkentésében, és a nyugdíjasok ingyenes utazásának eltörlésében (helyette a 90 százalékos kedvezmény bevezetésében) látná. De addig is nagy segítséget jelent a cégnek, hogy a város parkolóit is ők üzemeltetik, hiszen ebből komoly bevétel folyik be.

Arról sajnos nem szólt a fáma, hogy a bevétel és az utasszám hogyan alakult a Hajdú Volán-érához képest, illetve a jövőben milyen intézkedéseket terveznek a debreceni közösségi közlekedés vonzóbbá tétele érdekében.

Nagy Attila a DKV elmúlt két évéről tartott előadást<br>(fotó: Arnold Balázs)

Kapcsolódó hírek