A felújítás jó, de...

iho   ·   2013.09.25. 17:45
vac00

A váci vonal felújítása kapcsán a Védegylet közleményt adott ki. Szó szerint közöljük, a fotóikkal együtt.

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) a Budapest–Vác vasútvonal megújításának részeként már korábban tervbe vette a váci vasútállomáson álló, a mai napig fennmaradt száz évnél is idősebb vasúttörténeti jelentőségű épületeinek lebontását. A beavatkozásra állítólag azért van szükség, mert a tervezett parkolóhelyek „nem férnének el”, továbbá a főépülethez tervezett új üveg védőtető néhány méterrel a meglévő épületekbe „lóg”. Az épületek megmentése lehetséges volna, ez ráadásul érdemben nem befolyásolná a tervezett új létesítmények elhelyezését.

A Pest Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya 2012. december 18-án kelt levelében leírta, hogy a bontásra ítélt épületek közül öt épületet „feltétlen megőrzésre érdemesnek” tart. Állásfoglalásuk szerint az épületek a tervezett P+R rendszerbe bizonyosan beilleszthetők.

Itt már nincs mit tenni. Előbb kellett volna... A képre kattintva galéria nyílik (fotó: Védegylet)

2012. november 6-án az országos főépítész hivatala adott ki egy állásfoglalást az éppen folyó, ill. tervezett vasúti nagyberuházásokkal kapcsolatban, melyben hangsúlyozzák, hogy az ország területén megtalálható régi vasúti épületek megőrzését indokoltnak tartják. A nyilatkozatot az országos főépítészen kívül aláírta az összes jelentős hazai építész szakmai szervezet elnöke, így a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, az Országos Főépítészi Kollégium és a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökei is.

Az épületek védelme érdekében megkeresés érkezett dr. Szaló Péterhez, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárához. Államtitkár úr kitérő választ adott, jelezve: „A bontásra kerülő épületek maximum helyi védelmet érdemelnek, megtartásuk a helyi közösség szándékán és tehetségén múlik.” Úgy tűnik, a városvezetés a korábbi erre irányuló kezdeményezések kiteljesítésében „nem volt eléggé tehetséges”, magasabb szintű beavatkozást pedig nem érdemel az ország első vasút- és egykori HÉV-vonalához kapcsolódó, részben favázas épületek megtartása.

A Védegylet Egyesület 2013 júniusának elején ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett annak érdekében, hogy vizsgálják meg az épületek tervezett lerombolásának jogszerűségét. A beadványban a Védegylet sérelmezte, hogy az eljárás során nem vették figyelembe a fenti szakmai állásfoglalásokat, valamint további, több mint tíz jogszabályi rendelkezést, köztük az Alaptörvény egyes megállapításait. A beadványra válasz nem érkezett, az épületek bontása ennek hiányában kezdődött meg.

A Védegylet Egyesület szomorúan adja közre a tényt, hogy a váci vasúti pálya- és pályaudvar-rekonstrukció a nemzeti épített örökség elpusztításával, a vasúttörténeti jelentőségű épületek lerombolásával valósul meg – a főbb szakmai szervezetek állásfoglalásának ellenében.

* * *

Az első hazai gőzüzemű vasútvonal 1846-ban Vác és Pest között épült ki, az első villamosított vasútvonal pedig 1911-ben Vác és Gödöllő között. E két vasútvonalhoz kapcsolódnak azok a váci vasútállomáson álló üzemi épületek, melyek bontását a vasútállomás korszerűsítése keretében a napokban megkezdték.

Vác állomás 1909-es épületeinek egy része még ma is áll; többek között a HÉV váróhelyiségei, a mozdonyszín egy része és más, eredeti szerkezetű épület. Az épületek többsége a közelmúltban raktárként vegetált, állapotuk természetesen erősen avult, de korukhoz és az évszázados elhanyagoltsághoz képest elfogadható. A fejlesztési projektet a váci közvélemény kizárásával, civil szervezetek bevonása nélkül bonyolítják le, a terveket nem hozták nyilvánosságra. Az eljárás miatt Vác korábbi megbízott főépítésze lemondott hivataláról. A NIF álláspontja szerint „az ipartörténeti jellegű emlékek védelme érdekében változtatásokra nincs idő”, az épületek megtartása nem is szükséges.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek