A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások június 12-étől

iho/vasút   ·   2017.06.10. 21:05
vaganyzar0
Megint hozzányúlnak a vágányokhoz Keleti és Kőfelső között

Karbantartást végeznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon június 17-étől július 7-éig. Emiatt több Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. Június 17-étől 18-áig a Tulipán InterCity a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indul, a Holló InterCity pedig a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkezik. A Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza közötti nemzetközi és belföldi InterCity vonatok, továbbá a belföldi gyorsvonatok is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda futnak be a Keleti helyett.

Az egri és a sátoraljaújhelyi vonatok Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a hatvani elővárosi személyvonatok nem közlekednek. A szolnoki gyorsított személy- és zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatok nem közlekednek.

A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás, a Budapest-Keleti–Szob–Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Nyugatit használják. A Hortobágy nemzetközi EC vonatpár a Keleti érintése nélkül közlekedik, a vonatokra Kelenföldön lehet fel- és leszállni.

A szokásos infók a 2-es villamosításáról

A Budapest–Esztergom vasútvonalon villamosítási munkák miatt megváltozott a menetrend. Július 29-éig Budapest Árpád híd autóbusz állomás és Esztergom között autóbuszok pótolják a napi utolsó, illetve utolsó előtti vonatokat: az Esztergomból Budapest felé 22:10-kor, illetve a Nyugati pályaudvarról Esztergomba 22:20-kor és 23:20-kor induló vonatok helyett. Az E jelzésű vonatpótlók Pilisvörösvár vasútállomás, Bányásztelep és Solymár elágazásnál (Auchan áruház), az S jelzésű vonatpótló buszok a pilisszentiváni községházánál és Solymár vasútállomásnál veszik fel az utasokat.

Két szakaszon is pótlózni kell a 10-esen

A Győr–Celldömölk vonalon június 17-étől 19-éig karbantartás miatt Győr és Győrszemere, illetve Győr és Győrszabadhegy között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

40a: itt azért még bőven van meló

A Budapest–Pusztaszabolcs vonalon az Érd és Százhalombatta közötti felújítások miatt az elővárosi vonatok módosított menetrend szerint közlekednek július 28-áig. A Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros vonalon pályakorszerűsítést végeznek június 16-áig. Emiatt Pusztaszabolcs és Dunaújváros között valamennyi vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Elővárosi pályafelújítás

A Budapest–Vác–Szob vonalon pályafelújítást végeznek, emiatt a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek június 17-étől 18-áig.

Pótlózás a 40-es alján

A Budapest–Dombóvár–Pécs vonalon június 17-étől július 9-éig Szabadegyháza és Keszőhidegkút-Gyönk között pályafelújítást végeznek. A munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Pusztaszabolcs és Keszőhidegkút-Gyönk, illetve Dombóvár között vonatpótló autóbuszokkal kell utazni. A csatlakozó vonalakon is változik a menetrend.

Javítják a 92-est is

A Miskolc–Ózd vonalon június 11-étől július 31-éig karbantartást végeznek. A munkák miatt Kazincbarcika és Ózd között pótlóbuszok közlekednek.

Hajdúsági pályafelújítás

Debrecen és Balmazújváros között június 18-ától 20-áig pályakarbantartás miatt vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Különféle karbantartások

A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonalon június 18-ától július 12-éig a különféle karbantartások miatt a vonatok menetrendje módosul, illetve Kiskunhalas és Kelebia között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. :D LOL, ROTFL!

Végeznek a 16-ossal

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vonalán kantartási munkák miatt június 15-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az InterCity vonatok helyett Szombathely és Csorna között, a személyvonatok helyett Porpác és Csorna között vonatpótló buszokkal kell utazni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek