A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 15-étől

iho/vasút   ·   2017.05.13. 18:45
vaganyzar0
Újabb keletis karbantartás Kelenföld felé, ezúttal

Budapesten, a Keleti pályaudvar és Kelenföld állomás között pályakarbantartást végeznek május 17-étől június 1-jéig. Ez idő alatt a győri, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi és a kelebiai vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Fontos változás, hogy a pécsi, a soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatok a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.

Budapest-Keletiből a 14:45-kor induló Rippl-Rónai InterCity változatlan menetrend szerint közlekedik, illetve a Rijeka–Budapest-Keleti viszonylatú Kvarner InterCity Budapest-Keleti pályaudvarra érkezik. A bajai expresszvonatok továbbra is a Keletiből indulnak és oda érkeznek.

(térképek forrása: MÁV-Start Zrt.)

Munkanapokon a székesfehérvári G43-as, a martonvásári S30-as, a tárnoki S36-os, illetve a tatabánya-oroszlányi S12-es elővárosi vonatok Kelenföldről indulnak és oda futnak be.

A munkanapokon közlekedő S80-as gödöllői, és az S60-as sülysápi vonatok Kőbánya felsőről, egyes G60-as nagykátai és szolnoki gyorsított vonatok, illetve S60-as nagykátai személyvonatok Kelenföldről startolnak és oda futnak be. Budapest-Keletiből Kőbánya felsőre az eljutást a sülysápi vonatokhoz a Keletiből a szolnoki zónázó vonatokkal, a nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatokhoz a hatvani személyvonatokkal biztosítja a vasúttársaság. Kőbánya felsőről a Keletibe való eljutást a szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatokról, Kőbánya felsőről a hatvani személyvonatokkal és szolnoki gyorsított személyvonatokkal, a sülysápi vonatokról pedig a szolnoki zónázó vonatokkal biztosítják.

A Budapest-Keleti–Kelebia közötti távolsági járatok Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is érkeznek.

Vasárnap plusz módosítás Esztergom felé

Május 21-én és 22-én az esztergomi vonatok módosított menetrendben járnak a Budapest–Vác vonalon végzett munkák miatt. A Budapest–Esztergom vasútvonalon villamosítási munkák miatt is megváltozott a menetrend július 29-ig. Budapest Árpád híd autóbusz állomás és Esztergom között autóbuszok pótolják a napi utolsó, illetve utolsó előtti vonatokat: az Esztergomból Budapest felé 22:10-kor, illetve a Nyugati pályaudvarról Esztergomba 22:20-kor és 23:20-kor induló vonatok helyett. Az E jelzésű vonatpótlók Pilisvörösvár vasútállomás, Bányásztelep és Solymár elágazásnál (Auchan áruház), az S jelzésű vonatpótló buszok a pilisszentiváni községházánál és Solymár vasútállomásnál veszik fel az utasokat.

Zalaegerszeg-Ola elköszön

A Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vonalon május 16-áig pályakarbantartást végeznek. A vonatok menetrendje módosult, illetve Veszprém és Ajka között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A 246-os számú Citadella nemzetközi gyorsvonat Zalaegerszeg állomást nem érinti, leszállási és felszállási lehetőséget Zalaegerszeg-Ola megállóhelyen biztosít a vasúttársaság.

Már csak egy hónap a balatoni vágányzár!

A Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes vonalon pályakorszerűsítés miatt június 16-áig, a nyári menetrend életbe lépéséig minden vonat helyett Szántód-Kőröshegy–Balatonszentgyörgy, illetve Keszthely között vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

A vonatpótló autóbuszok a vonatok eredeti útiránya szerinti megállóhelyeket érintik vagy – a közút kialakításának megfelelően – az ahhoz legközelebb fekvő volán megállóhelyen állnak meg. Az autóbuszok a balatonszárszói vasútállomás helyett Balatonszárszó Községháza buszmegállónál állnak meg.

Minden ütemes gyorsvonat, illetve személyvonat Budapest-Déli pályaudvar–Székesfehérvár–Siófok viszonylatban és visszaúton is az eredeti menetrendje szerint közlekedik. A személyvonatok a pótlóbuszok hosszabb közúti menetideje miatt Balatonszentgyörgy állomásról általában később indulnak Nagykanizsa és Gyékényes felé és módosított menetrend szerint haladnak. Az ütemes gyorsvonatok Balatonszentgyörgy–Keszthely között sem közlekednek, helyettük mindkét irányban vonatpótló autóbuszokkal lehet utazni. A vágányzár miatt a csatlakozó vonalakon is változott a menetrend, a szintén felújítás alatt álló Kaposvár–Fonyód vonal teljes hosszán pótlóbuszok közlekednek.

Baranyában is megjavul a pálya

Dombóvár és Szentlőrinc között május 16-áig tart a pályakarbantartás. A vonatok menetrendje módosult, illetve Dombóvár és Szentlőrinc, valamint Dombóvár és Pécs között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Az InterCity vonatok autóbuszai Pécs–Szentlőrinc között és ellenkező irányban utazásra nem vehetők igénybe.

Pécsett a vonatpótló autóbuszok érkezési, illetve indulási helye Pécs vasútállomás P+R parkolója. A Tapolca–Pécs viszonylatú vonatok helyett az útvonalon zajló vágányzárak miatt Szentlőrinc–Dombóvár–Kaposvár–Fonyód–Balatonszentgyörgy között vonatpótló autóbusz közlekedik. A 8802-es számú vonat Pécs–Szentlőrinc között nem közlekedik. A Dombóvár–Komló közötti vonatok helyett is buszok járnak. A vasúti vágányzár miatt változott a pécsi éjszakai buszközlekedés május 16-áig.

Ez az a felújítás, ami befolyásolja Esztergomot is

A Budapest–Vác–Szob vonalon május 20–21-éig pályafelújítást végeznek, emiatt a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Eggyel kevesebb vonat jár Miskolcra

A Budapest–Miskolc vonalon május 16-ától június 1-jéig Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Emőd között végeznek pályakarbantartást, ezért a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Füzesabonyból 15:03-kor Miskolcra induló vonat nem közlekedik.

Kőfelső felé sem lehet csak úgy eljutni a Keletiből

Május 17-étől 19-éig, illetve 22-étől 25-éig a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között végzett pályakarbantartás miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A teljes vonalat pótlózzák Szerencs és Hidasnémeti között

A Szerencs–Hidasnémeti vonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt május 16-ától 31-éig a teljes útvonalon minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik. A közúti eljutási lehetőségek miatt, valamint a csatlakozások biztosítása érdekében az autóbuszok útvonala eltér a vonatokétól, több településen a megállási helyek módosulnak.

Kedden csak Kistelekig lehet vonattal eljutni

A Budapest–Cegléd–Szeged vonalon pályakarbantartás lesz május 16-án, ezért Kistelek és Szeged között vonatpótlók szállítják az utasokat.

Szeged Nagyállomás Rókus felé is megszűnik

A Szeged–Békéscsaba vonalon május 16-án – pályakarbantartás miatt – módosított menetrend érvényes, emiatt Szeged és Szeged-Rókus között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Éjjeli vonatpótlás Sopron és Csorna között

A GYSEV Sopron–Győr vonalán végzett pályakarbantartási munkák miatt május 15-étől 17-éig éjjelente, Sopron és Csorna között vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat.

Ugyanazon a vonalon, csak kicsit később, máshogy, máshol

A GYSEV Sopron–Győr vonalán végzett pályakarbantartás miatt május 18-tól 31-ig a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Néhány vonat Pinnyén nem áll meg. A Pinnyéről, illetve Pinnyére utazókat Pinnye és Fertőszentmiklós között vonatpótló autóbuszok szállítják.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek