A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 2-ától

iho/vasút   ·   2016.05.01. 10:17
vaganyzar00
Dél-Balaton: pótlózás rövidebben és hosszabban

Röviden már beszámoltunk róla, hogy egészen a nyári menetrend érvénybe lépéséig, június 10-éig Siófokon és Balatonszemesen pótlóbuszokra kell átszállni, továbbá a dél-balatoni pályán és a csatlakozó vonalakon módosított menetrend lesz érvényben.

A felújítások miatt minden vonat utasait Siófok és Balatonszemes között vonatpótló autóbuszok szállítják. A vonatpótlók a vonatok eredeti útiránya szerinti megállóhelyeket érintik vagy az ahhoz legközelebb fekvő buszmegállóban állnak meg.

  • Minden InterCity, ütemes gyorsvonat és személyvonat részben módosított menetrend szerint közlekedik. A Budapestről induló ütemes gyorsvonatok a hosszabb közúti menetidő miatt Balatonszemes–Nagykanizsa, illetve Keszthely között később közlekednek. A gyorsvonatok Nagykanizsa, illetve Keszthely–Balatonszemes között korábban közlekednek.
  • Május 9-éig a Budapest–Tapolca vonalon ugyancsak módosított menetrend érvényes – a székesfehérvári állomáson végzett felújítási munkák miatt is. Az észak-balatoni vonal gyorsvonatai kerülő útvonalon – Székesfehérvár érintése nélkül – Pusztaszabolcs felé járnak.
  • Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön és Nagykanizsán a csatlakozásokat a vágányzári menetrendhez igazították.
  • A Budapest–Székesfehérvár–Veszprém vasútvonalon is módosítják a menetrendet. Május 9-éig a Budapest-Déliből 15:05-kor és 17:05-kor induló vonat, illetve a Veszprémből 6:25-kor induló vonat nem közlekedik. A Budapest-Déliből 16:05-kor induló, illetve a Veszprémből 5:25-kor induló vonat csak Székesfehérvár–Veszprém között, a Veszprémből 7:19-kor induló vonat csak Veszprém és Várpalota között közlekedik.
  • Május 2-án az eredetileg Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár–Kőbánya-Kispest viszonylatban közlekedő G43-as vonatok csak Gárdonyig járnak és onnan térnek vissza Budapestre.
  • Az átszállási idő minimum 5-7 perc.

A MÁV-Start a vonatpótló buszokat a korábbi vágányzárak tapasztalatai és az utas-számlálási adatok alapján – szükség szerinti megerősítésekkel – rendelte meg és helyezi forgalomba. A személyvonatok pótlására járatonként egy-két, a gyorsvonatok pótlására általában három-öt busz áll majd rendelkezésre.

Az ELVIRA menetrendi keresőben is megtalálhatók a változások, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálata is az utasok rendelkezésére áll a 06 40 49 49 49-es telefonszámon. Ezen kívül az állomásokon elhelyezett hirdetmények is jelzik a módosításokat.

Helyi apróságok, éjszakai műszakok

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon május 8-áig a hegyeshalmi állomáson végeznek karbantartásokat. Ez idő alatt néhány Győr–Hegyeshalom közötti helyi vonat módosított menetrend szerint jár.

Nagycsere és Vámospércs állomás között pályafelújítást végeznek éjszakánként május 3-ától 5-éig. Ezért a hirdetményben feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve Debrecen–Nyírábrány állomás között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Nyírmada és Vásárosnamény között május 6-án és 7-én éjszaka pályakarbantartás miatt néhány vonat menetrendje módosul, illetve vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Lakitelek és Kunszentmárton között május 2-ától 13-áig karbantartás miatt a Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Ugyanakkor Lakitelek és Kunszentmárton között vonatpótló buszokkal kell utazni.

A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonalon, Soroksár és Kunszentmiklós-Tass állomás között pályafelújítást végeznek május 7-étől 8-áig. Ez idő alatt az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. Az Ivo Andric, az Avala és a Beograd vonatok nemzetközi kocsijai Cegléden és Kiskunfélegyházán át, kerülő útirányon közlekednek.

Munkák zöld–sárgában

A GySEV Szombathely–Zalaszentiván vonalán május 14-éig, éjjelente karbantartást végeznek, az érintett vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, és helyettük Szombathely és Zalaszentiván között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

A GySEV Sopron–Győr vasútvonalán végzett pályakarbantartási munkák miatt május 4-éig naponta 07:05-től 18:30-ig a hirdetményen szereplő vonatok a fejlécükben megjelölt napon módosított menetrend szerint közlekednek. Sopron és Kapuvár állomás között vonatpótló autóbuszok közlekednek a sárga alapon megjelölt menetrend szerint. Kizárólag a hirdetményben szereplő vonatok menetrendje módosul, a fel nem tüntetett vonatok továbbra is menetrend szerint közlekednek!

Szombathely és Körmend között május 3-án 9:25-től 10-én 14:35-ig karbantartás miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek