A Fraikin megjelent Magyarországon is

iho   ·   2014.05.12. 20:25

Laurent Bonnaure, a cég alelnöke sajtótájékoztatón mutatta be a Fraikint, amely három konstrukcióban kínálja szolgáltatásait ügyfeleinek. A forgalom háromnegyedét a 4-5 éves bérlet adja, ilyenkor a tulajdonos a Fraikin, amely menedzseli a járműveket. A flottamenedzsmentnél viszont csak menedzseli a járműveket, de azok nem az ő tulajdonában vannak. Végül a rövid távú bérletnél újra tulajdonos és menedzser is a cég - vázolta a szolgáltatásokat az alelnök. A vállalat bevételének 70 százaléka származik Franciaországból.

A cég 2006-ban döntött úgy, hogy nyit Kelet-Európa felé, előbb Lengyelországban, majd Csehországban és Szlovákiában hozott létre leányvállalatot, míg múlt év végén megalapította a magyar cégét - erről Artur Nowiczki, regionális vezérigazgató beszélt a tájékoztatón. Lengyelországban 2545, Csehországban és Szlovákiában összesen 349 kocsit adnak bérbe, míg Magyarországon 78 járművel nyitottak. Azt tervezik, hogy 2017 végére 500 járműből álló parkjuk lesz Magyarországon.

Gyöngyössy István, a magyar leányvállalat vezetője kiemelte, hogy a bérelt járművek nem jelennek meg a bérlő könyveiben, így a bérleti díj egészében költségnek számít. Magyarországon nem építenek ki saját szerviz-hálózatot, hanem partnereik - így az IVECO és a Mercedes - bázisaira támaszkodnak.

A Fraikin 1999 óta van a Fiat tulajdonában, a tőzsdére pedig 1995-ben vezették be, Magyarországon pedig 2013-ban jelent meg. Mintegy 3000 alkalmazottja és 175 irodája van Franciaországban és Európában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek