A közterületi közügyekkel foglalkozó blog – a Járókelők – eléggé elkeseredett hangú bejegyzésben veszi sorra a viszonylag frissnek tekinthető Moszkva Széll Kálmán téren tapasztalható entropikus nyomokat.

Minket most nem okvetlenül az érdekel, hogy hány hulladékgyűjtő esett darabokra, egy nem működő ledvilágítás sem hoz ki minket okvetlenül a sodrunkból, inkább annak próbálunk utánakaparni, hogy milyen törvényszerűségek alapján jósolható meg előre egy-egy frissen felújított közterület sanyarú sorsa, illetve hogyan lehetne kivonni e sors alól néhány arra érdemes helyet.

A hulladékgyűjtők szétesnek, nem csak ezen a téren, de a felújított Károly-körúton és a Ferencieken is. Ezen a csere segít, a fenntartás, annak elfogadása, hogy köztárgyaink nem örökéletűek, és megvan a jól becsülhető életciklusuk. A Széll Kálmán tér ezügyben jobban járt tértársainál, hiszen a Ferencieken és a Károly körúton – például – egyedileg tervezett köztárgyak népesítik be a közterületet, ellenben a Széll Kálmán téren, sorozatgyártott termékekről van szó. Csere, pótlás bármikor lehetséges.

A Széll Kálmán tér felújítása abba az előre borítékolt hibába esett bele, hogy egy meglévő működést csupán kozmetikázott, de strukturális megújítását, az alaphelyzet gyökeres átgondolását nem merte felvállalni. Nem tekinthető normálisnak, hogy egy teljes agglomerációs szegmens és a csatlakozó kerületek csupán egyetlen köldökzsinóron és egyetlen pontban csatlakoznak a városi szövethez. Ahol ez így történik, ott a csatlakozási pont diszfunkciókat és rohamos romlást mutat fel, melyek minden javítás után ugyanoda romlanak vissza. Ebből a szempontból a Széll Kálmán tér reális, fenntartható, origónak tekinthető állapota az volt, amit fél évszázadon át ismertünk – és nagyon utáltunk.

Kozmetikázott Széll Kálmán tér, változatlan működéssel (forrás: skyscrapercity.com)

Az utált helyzet nem valaki, vagy valakik tehetetlenségének, nemtörődömségének, vagy gonoszságának volt betudható, hanem egyenes eredménye volt egyfajta működésnek és egy településszerkezeti pozíciónak. Mivel ez a két tényező a felújítás során sem változott, a tér elindult visszafelé, oda, ahová tartozik. Lassan, de elindult.

Hogy miik lehettek volna azok az elmaradt mélyebb beavatkozások, melyek a terület fejlődését jobb irányba téríthették volna, nehéz meghatározni, de tippelni tudunk:

  • A budai Nagykörút vonalának folyamatossá alakítása, a déli irány felesleges kerülőútjának levágása által többszáz méternyi közúti forgalommal terhelt útszakasz szűnhetett volna meg, útszélességet, sávszámot lehetett volna csökkenteni, a legértékesebb téroldalon, az északin több terület lett volna felszabadítható. Mindezek fényében természetesen a körirányú villamosforgalom is magától értetődne: ha a teljes villamosgyűrű bármilyen okból fájna, egy Déli pályaudvari végállomásnak már csak a vasúti fejpályaudvarok közvetlen összeköttetése okán is jobb lenne az optikája.
  • Égetően hiányzik egy a Szilágyi Erzsébet fasor irányából a Téren túl, elsősorban a Nagykörút északi íve, valamint a Batthyány tér irányába mutató közvetlen, átszállásmentes közösségi közlekedési kapcsolat, megkockáztatva egy Csalogány utcai villamosvonal vízióját is. Ezzel a dobással a Víziváros, mely most egy, a Tér árnyékában békésen alvó hely, jobban bekerülhetne a város vérkeringésébe, fontos áramlatok haladnának rajta keresztül.
  • A tér közvetlen környezete hálózati és városszerkezeti jelentőségéhez képest alulhasznált. Egy ilyen méretű csomópont mellett nevetségesek az egy-kétemeletes épületek, különösen, ha azok a legértékesebb térrészen, az északi térfalon állnak. Ki kellene dolgozni a szabályozási és ösztönzési rendszert annak érdekében, hogy a környező városszövet sűrűségében és funkciójában felnőjön a csomópont jelentőségéhez. Az északi térfal lényegében teljes egészében cserélhető, és az ott lévő épített volumen három-négyszeresét kitevő épületek nőhetnek itt ki a földből. Egy ilyen funkciósűrűség előszobájául szolgáló Széll Kálmán tér már megfelelő kontroll és figyelem alatt állna ahhoz, hogy a fenntartás kérdése automatikusan megoldódjon.
  • Utolsóként, de nem utolsósorban: a tér területe túlságosan nagy, annál mindenképpen nagyobb, minthogy városi térként lehetne értelmezni. Tér helyett inkább üres terület, melyen még mindig sok a funkció nélküli hely, ezek a romlás melegágyai. Ezt a tervezők is sejtették, nem véletlenül pottyant oda a tér torkába a háromszöglető BKK-épület. A homályos köz-, illetve üzemi funkció helyett azonban piaci alapon kellene-lehetne értékesíteni a tér területéből kihasított fejlesztési területeket, melyeket piaci szereplők tartanának életben – nem kis kihatással a csatlakozó térrészek minőségére, melyek most teljes egészében a Főkefe aktuális érzékenységétől és a közlekedés térfoglalási szándékaitól függenek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!