A kézügyesség és a történelem: makettek Szolnokon

Zainkó Géza   ·   2014.03.24. 10:00
cim

A hazai makettezők XXIV. Országos Makettkiállítását és versenyét Szolnokon rendezték meg március 22–23-án. Ez a kiállítás volt az első a tavaszi idényben, amelyet több fog követni az ország más városaiban, így Jászberényben, Gödöllőn, Mosonmagyaróváron és nem utolsósorban Budapesten.

A hazai makettezést kezdetben, az 1960-as évek végétől az Airfix, a Revell, a Heller és a csehszlovák cégek által fémjelzett különféle járművek, autók, motorok, hajók és repülőgépek akár több száz műanyag alkatrészből álló zacskói, dobozai jelentették. A főleg 1:72-es makettek egyre jobban elterjedtek, és az egyre „megszállottabbakon” kívül a kiállításokon, versenyeken a nagyközönség is megismerhette munkájukat. A maketteket gyártó cégek száma egyre nőtt, és megjelentek többek között a precízségükről is híressé váló japánok is, de a környező országokban is gyártottak.

Az egykori magyar MiG-21-esek leghíresebbje, az Égi Huszárok egyik gépe, Cápeti<br>A képre kattintva galéria nyílik, még sok-sok érdekes makettel!

A makettezés először még csak a dobozhoz mellékelt festésminták szerint az abban lévő matricák felhasználásával történt, de az idő múlásával az egyre profibbak már nem elégedtek meg ezzel. Igyekeztek felturbózni a maketteket. Különféle információk, könyvek, rajzok, fotók alapján a valóságnak megfelelő technikai megoldásokat, helyzeteket utánoztak le, szinte a megszólalásig pontos kivitelezéssel. A makettezés idővel már nemcsak „egyszerű” ragasztgatásból állt, hanem főleg olyan technikai, műszaki, történelmi és egyéb ismeretek megszerzésével is párosult, amely több fronton is a készítő tudásának a gyarapodását szolgálta a kézügyességük növelése mellett.

Jelen formában a makettezés kellemes, de igen időt rabló és olykor költséges elfoglaltság is, amelyre, úgy tűnik, csak a legelszántabbak adják a fejüket, pedig ezt persze más alapokon már igen fiatal korban el lehet és el is kell kezdeni. Talán ezért látni az apukák oldalán a 8–10 éves gyerekeket a kiállításokon, hogy „fertőződjenek”. A makettezők érdeklődési köre igen változatos, legyen az hajó, harcjármű, autók, motorok vagy éppen híres figurák készítői, gyűjtői.

Egy gyönyörű Polikarpov I-16-os, téli tábori körülmények között

Napjainkban minden külön-külön is elérhető, megvásárolható vagy éppen leleményességgel előállítható, legyen az különféle apróbb alkatrész egy pilótakabin műszerfalához vagy egy motorhoz, egy figurához. Egyre több olyan kiegészítő is elérhető, amely a speciálisan magyar használatban lévő például repülőgépek, és nemcsak klasszikus típusok elkészítéséhez adhatnak inspirációt, ezzel hozzájárulva a magyar repülés színes világának a maketteken keresztül történő megörökítéséhez.

A különféle méretarányú makettek, a korhű festékek, a speciális matricák, a különféle eszközök nagy száma olyan gazdagságot ad, amely igazán minőségi szabadidő-eltöltést biztosít.

A mesterfokon elkészített, szemet gyönyörködtető makettek igazán dicsérik a készítőik leleményességét, ügyességét, kitartását, és nem utolsósorban emléket állít egy típusnak, egy történelmi helyzetnek, ezért érdemes meglátogatni egy ilyen kiállítást, legyen az bárhol az országban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.