A KLM 95 éve: fényes jubileum, nehéz mindennapok

iho   ·   2014.10.08. 16:15
cim4

(fotók: KLM)

Speciális festéssel ünnepelte a KLM a légitársaság 95. évfordulóját: az egyik MD-11-es kapott ünnepi motívumot, egyben ugyancsak a jubileum jegyében letették egy új KLM business-lounge alapkövét Schipholon. Az ünnepség igen látványosra sikerült, maga az MD-11-es szolgált vetítővászonként a fényjátékhoz illetve a társaság reklámfilmjéhez. Amint az ünnepségen elhangzott, a 95-ös logó a társaság valamennyi típusának megjelenik egy-egy gépén, és az utasok is részesülnek egy kis ajándékban a fedélzeten.

Ilyen hárommotoros Fokkerekkel repülte interkontinentális járatait a húszas évektől a cég

A KLM vezérigazgatója, Camiel Eurlings elmondta: a holland vállalat a világ legidősebb, még mindig ugyanazon a néven üzemelő légitársasága. Üzemel, és közeledik a centenáriuma felé, köszönhetően a cég 33 ezer alkalmazottja erőfeszítéseinek, szakértelmének, tette hozzá a KLM vezérigazgatója.

Ami a társaság történetét illeti, röviden: 1919 szeptemberében engedélyezte a királynő a cégnek a „Királyi” címet, október hetedikén történt a hivatalos alapítás. 1920 májusában teljesítette a társaság első járatát egy még bérelt De Havilland DH-16-ossal.

A modern utasszálíltók egyik előfutára a DC-2-es volt

1921-től már saját Fokkerek repültek, 1924-ben a vállalat már kimozdult Európából és egy F-VII-es Fokerrel megkezdte a repüléseket Batáviába, azaz mai nevén Dzsakartába, igaz, ebből csak 1929-ben sikerült igazi menetrend szerinti járatot alkotni. A budapesti járat nyitásának 85. évfordulóját szeptemberben ünnepelte a légitársaság és a Budapest Airport.

Kezdődik a sugárhajtás korszaka: az első DC-8-as

A háborús szünet után 1945-ben indult újra a repülés, a jet-korszak 1960-ban az első DC-8-assal kezdődött, a szélestörzsű éra pedig az első 747-200-assal 1971-ben. 2004-ben pedig megszületett a KLM/Air France csoport, amely 2009-ben vásárolta meg az Alitalia részvényeinek egynegyedét, egyébként a csoport a SkyTeam szövetség tagja.

Ami a jelenlegi flottát illeti, a tavalyi éves jelentésben a lízingeltekkel együtt kétszázhat gép szerepel, a saját gépek száma is száztíz fölötti. A szélestörzsűek közül huszonkettő a 747-es, „sima” és kombi változat, valamint a négy teherszállító. Huszonháromra nőtt és az idén még további átvételekkel gyarapodott a 777-es flotta, viszont a tíz MD-11-esből már azóta is leállítottak néhányat, ugyancsak jelentős a tizenhat példányt számláló A330-as géppark.

Érdekes montázs a jubileumi fotósorozatból: múlt és jelen egy képen

A keskenytörzsűek túlnyomó többsége 737-es, közben egyre nő a modern Embraer 190-esek és egyre csökken a Fokker 70-esek száma. Megkezdték az előkészületeket a 787-esek fogadására, amelyekből tizenhatot rendelt a társaság, az A350-esekből az első 2019-ben áll szolgálatba.

A KLM/Air France DC-3-asa Budapest felett

Kevésbé emelik a jubileum fényét az Air France/KLM most nyilvánosságra hozott szeptemberi forgalmi adatai, amelyek azonban nem annyira a holland, mint inkább a francia oldal keserveit tükrözik, ugyanis a tavalyi szeptemberhez képest meglehetősen durva, 16,3 százalékos esés az utasok számában elsősorban az Air France-személyzetek kéthetes sztrájkjának köszönhető.

A mai keskenytörzsű flottát az E-190-esekkel frissítik

Ugyanakkor az a Transavia, a rövid- és középtávú járatok kiszervezésének célpontja, és egyben a sztrájk egyik oka 85 százalékos telítettség mellett 21,4 százalékkal emelte forgalmát, ami eléggé érthetővé teszi, miért is akarja ehhez a diszkont-modellben működő leányvállalathoz átirányítani a vonalak, a gépek és persze a személyzetek egy részét is az anyacég. A sztrájk mindenesetre 500 millió euróval érintette a 2014-es várható adózás előtti eredményt.

Már most sokszor emlegetik: már csak öt év a centenáriumig

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek