Új gyémántkoszorús pilótát ünnepelhettünk néhány nappal ezelőtt: Vámosi Tamás, az Opitz Nándor Repülőklub pilótája alig 21 évesen teljesítette a legmagasabb teljesítményjelvény utolsó feltételét, az 500 kilométeres távrepülést. Tomi teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert kiképzésének első felszállása és az F vizsgájának befejezése között csak alig 5 év és 18 nap telt el, és ezzel hazánkban ő lett a legfiatalabb gyémántkoszorús vitorlázópilóta. Tomival a mostani távrepüléséről és a korábbi három gyémántról is beszélgettünk.

Vámosi Tamás, a friss gyémántos

A három gyémántfeltételből melyik volt a legnehezebb?

Még 2010-ben volt az első gyémántom, akkor repültem meg a háromszázas hurkomat Dunakesziről, ráadásul külön öröm számomra, hogy mind a három feltételt saját repülőterünkről indulva tudtam teljesíteni. A legnehezebb talán a mostani ötszázam legvége, vagy a háromszázas táv volt. A háromszázat Újtikos-hurokkal repültem, ráadásul 1200 méteres felhőalappal, teljesen egyedül, így ez elég küzdelmes volt. Ehhez képest az ötszázon sokkal jobb idő volt, ez inkább azért volt nehéz, mert nagyon sokat kellett várnom rá. Korábban már volt két négyszáz kilométer feletti repülésem, ami terepre szállással végződött, de az is többször előfordult, hogy a dupla hurok felénél kellett félbehagynom a feladatot, mert nem tudtam elég gyorsan repülni.

Hogyan készültél fel a mostani repülésedre? Mikortól volt az ötszáz a legfontosabb cél?

Az ötszázat csak a sikeres magassági repülés után tűztem ki fő célnak. A háromszáz után még csak a háromezer volt a cél (ez az aranykoszorú magassági feltétele), hogy összejöjjön az arany. Amikor ugyanebből a felszállásból meglett a gyémántmagasság is, akkor került csak előtérbe az ötszáz, de erre két évet kellett várnom. Másnak persze lassabban jött ez össze, de én mindig is gyorsan haladtam a feladataimmal, így a saját elvárásaimhoz képest nekem sokáig tartott az ötszáz megrepülése.

A nagy repülés, benne a nagy siklás

Mennyire volt tudatos a táv kiírása?

Dunakesziről nincsen sok lehetőségünk, csak keletre lehet menni. A kérdés inkább az volt, hogy sima vagy dupla hurokba írjam ki a távot, vagy esetleg tört hurokba, le az Alföldre, de többnyire itthonról a dupla hurkokat repülgettem, mert a hegyekben általában jobb az idő. Azért is jobb ez a megoldás, mert – ahogy az korábban többször is kiderült – ha nem tudok elég gyorsan repülni, akkor különösebb kockázat nélkül vissza lehet térni a repülőtérre féltávról, így nem kell nagyon messziről hazahozni a gépet egy terep esetén.

Amikor már láttad, hogy az időjárás alkalmas lesz az ötszázra, akkor hogyan kezdtél el készülni a repülésre?

Előző nap korán lefeküdtem, mert akkor már lehetett látni, hogy jó lesz az idő. Aznap órám lett volna, amit végül kihagytam, és így elbuktam a másnapi zh-t is. A meteorológiai előrejelzést nézegettem, a feladatot annak alapján tűztük ki, sokat néztük Gyöngyösi András oldalát. Az volt az ökölszabály, hogy a dupla hurok második részére csak négy óra előtt szabad elindulni, ha ez nem jön össze, akkor túl lassú vagyok, és meg kell szakítanom a feladatot. Most mégis az történt, hogy három óra előtt meg tudtam fordulni a második pontot, mert majdnem százas átlagom volt.

Az előrejelzésnél a térképen azt is megnézted, hol lesznek a legerősebb emelések?

A három hegyet adta kékre a térkép (itt ígérkeztek a legerősebb termikek – a szerk.), a Bükköt a Mátrát és a Börzsönyt, a távon is látszik, hogy ezek voltak a legjobb részek. Szerencsére a Jantar 2b át tud siklani egy hegyet, de az utólag is látszik, hogy ezeken a területeken volt a legjobb idő.

A táv közben hogyan érezted magad, mennyire sikerült elkapni a ritmust?

A nehézség az volt, hogy 2b-vel fél éve repültem utoljára, és ez volt az ötödik felszállásom. Egy helyizős, 133 kilométeres távot repültem vele korábban, azt direkt vízzel erőltettem. Kifejezetten ezzel a példánnyal ez volt az első felszállásom, így az elején még szoktuk egymást.

A Jantar2b, amellyel az 500-as repülést Tomika végrehajtotta

A felszállás után mennyire volt nehéz a levegőben maradnod? Viszonylag korán húztak fel, még délelőtt.

Amikor a levegőbe kerültem, akkorra már kialakult az időjárás. Reggel sajnos elszórakoztuk az időt, egy fél órával korábban már felszállhattunk volna. Az este viszont már jött be a zavaró felhőzet, így a végsiklás viszonylag necces volt, ez is volt a táv legnehezebb része. Igaz, hogy nyolcvanas körről 1900 méterről haza kellene jönnie a gépnek, de korábban 25 kilométeres szembeszélben nem igazán jött ki a 30-as siklószám.

Mivel az időjárás egyre gyengébb lett, és jött a zavaró magas szintű felhőzet is, a Mátrában az utolsó kétméteres termik kikörözése után elhatároztam, hogy másfél méteres emelésben is meg fogok állni. Két-három foszlány volt csak előttem, de a látás sem volt túl jó. Végül persze nem volt gond, mert nem volt egyetlen termik sem az útvonalon, amibe bele tudtam volna körözni. Egy nagyon jót pályáztam, sok kis tartás volt, de egyikbe se lehetett volna belefordulni. Ívelőlappal, optimummal jöttem haza.

Volt egy száz kilométeres siklásod is, ezt hogyan sikerült összehozni? Egy órán keresztül mentél előre…

Az félelmetes volt, nagyon élveztem. Én nem szeretek túlzottam megállni tekerni, ez pedig egy jobb periódus volt, a repülés közepén, a nap legideálisabb időszakában. Jó felhők voltak, a 2b-vel 160-nal siklottam, amikor jött a felhő, belerántottam, jött hátra az ívelő, és zuhantam felfelé a termikben. Annak a fázisnak azért lett vége, mert itt a Galga völgyének vonalában gyengült az idő. Még eleveztem a Börzsönyig, de itt vissza kellett venni. Ez is egy érdekes pontja volt a távnak, mert okosan kellett dönteni arról, hogyan kell majd visszalassítani.

A vízballaszt azért segített?

Igen, víz nélkül és rövidebb géppel nem jött volna össze. Nyáron azért szeretném majd szárazon is megrepülni, rövid géppel.

Az útvonalon: Bélapátfalva

Mikor látszott, hogy meglesz a táv, és be tudod fejezni a gyémántkoszorút?

A Kékes után már csak az volt a kérdés, hogy a széllel mi lesz. A PDA kiírta, hogy 38-as siklószám kellene, ezt a gép papíron tudja. A Galga völgyében már jól látszódott, hogy haza fogok érni. A vízcsapot Fót fölött nyitottam, mert a vizet érdemes a végéig megtartani, így viszont nem volt elég idő arra, hogy kifolyjon az összes, ezért még a földön is dőlt a víz a tartályokból. A megérkezés legalacsonyabb pontja 51 méteren volt, ebből a rácsapás után még 250 méterre feljött a gép, így egy szép nagy iskolakört tudtam még repülni. A Mátra után már minden le volt árnyékolva, termikelésre esélyem sem volt. Az érkezési magasságból egy nagyobb rácsapás is kijött volna, de ötszáz után fáradtan inkább a biztonságra mentem.

Megkönnyebbültél a leszállás után?

Korábban sokat foglalkoztatott az ötszáz, de az egész táv nyugodt volt. Előző nap még izgultam, de aznap már nyugodt voltam. A srácok hallottak egy nagyobb kiáltást, amikor kiszálltam a gépből, de ezenkívül semmi különös nem történt. Behúztuk a gépet, kapott egy nagy puszit, és a terepsört már itthon bonthattam fel.

A FAI, a légisportok nemzetközi szövetsége évtizedek óta különböző jelvényekkel ismeri el a kiemelkedő vitorlázórepülő-teljesítményeket. A legmagasabb fokozat, a gyémántkoszorú feltételei (a három gyémánt) a 300 kilométeres zárt pályás távrepülés, az 500 kilométeres szabad táv, valamint az 5000 méteres magassági repülés. Magyarországon eddig alig több mint kétszáz gyémántkoszorút adtak ki, az egyes számút pedig még az 1950-es években Tomi klubjának névadója, Opitz Nándor szerezte meg.