A leláncolt kerékpárok és a MÁV

MTI   ·   2013.08.05. 19:24

A Magyar Kerékpárosklub azt követeli a MÁV-tól, hogy a másfél évvel ezelőtt közösen elkészített tervek alapján kezdje meg három budapesti főpályaudvaron a kerékpártárolók kiépítését. A kerékpárosklub közleménye szerint régóta együttműködnek a vasúttársasággal, a kerékpártárolók tervezésében is részt vettek, de a MÁV egyelőre nem kezdett hozzá ezek kialakításához. Hangsúlyozták, hogy a Déli, Keleti és Kelenföldi pályaudvarokon a kerékpárok tárolása egyáltalán nem megoldott, kijelölt kerékpárparkoló kizárólag a Nyugati pályaudvaron található, amelynek szűkös a kapacitása.

Egy 2011-es tanulmány szerint Budapest négy legforgalmasabb vasútállomásán a napi 110 ezres utasszám öt százalékával azonos mennyiségű kerékpártárolót kellene építeni. E szerit a Keleti pályaudvaron 1750, a Nyugati pályaudvaron 2200, a Déli pályaudvaron 1100 kerékpárparkoló kialakítására lenne szükség. Ezzel szemben a 2012-ben elkészült tervek egyik helyen sem tennék lehetővé ötvennél több bicikli elhelyezését, de még ezek a parkolók sem épültek meg.

A klub szerint egyre több tájékoztató táblát helyeznek ki, amelyen az áll, hogy a pályaudvaron hagyott bicikliket elszállítják és van, ahol kitettek egykerékpárral behajtani tilos” táblát is.

Ugyanakkor a MÁV azt közölte, hogy a Keleti, Déli és Kelenföld pályaudvaron hamarosan kezdődik a tárolók kivitelezése. A Keletiben negyven, a Déliben 32, Kelenföldön 68 férőhelyes tárolót létesítenek, a Nyugatiban lévő kapacitásának bővítését még vizsgálják. A tárolók bővítését kihasználtságtól teszik függővé. A vasúttársaság Budapesten és Pest megyében 2010 és 2013 között 4848 kerékpáros parkolóhelyet létesített vasútállomásokon, megállóhelyeken. A kerékpárok elszállításával kapcsolatos táblákról MÁV-álláspont szerint a „kerékpárral behajtani tilos!” tábla nem azt jelenti, hogy nem lehet kerékpárt betolni, bevinni oda, hanem az utasok biztonsága érdekében nem szabad kerékpározni az állomáson. Emellett néhány kerékpáros rendszeresen vasúti létesítmények ajtajához, korlátjához láncolja a biciklijét.

Kapcsolódó hírek