A második MC-21: felgyorsul az új orosz utasszállító programja?

iho   ·   2018.03.26. 11:15
cim

Elkészült és hamarosan repülni fog az új orosz utasszállító második példánya, igazából a harmadik, mivel az első kettő egyikét statikus földi tesztekre használják). Az MC-21-est (korábban MSz-21-ként emlegettük) Irkutszkban az összeszerelő csarnokból a berepülési zónába vontatták át, a gép, a gyártó Irkut fotóin, ugyanakkor még festés előtti állapotában szerepel.

A következő gép törzse már kész, a negyedik részegységeit most szerelik a szibériai Irkutsk Aviation Plant szakemberei. A második, repülési tesztekre szolgáló példány elkészültét az orosz ipari és kereskedelmi miniszter fontos mérföldkőnek nevezte abban a folyamatban, amely „megfelelő időben” zárja le az MC-21-es típusalkalmassági engedélyének elnyerését, a sorozatgyártás beindítását és az első gépek átadását az üzemeltetőknek.

(fotók: Irkut)

Hogy a megfelelő idő mit jelent, azt a miniszter nem részletezte, az biztos, hogy tavaly május végén, az első példány első felszállásakor még arról is szó volt, hogy a második gép még 2017-ben csatlakozik a berepülő programhoz.

Mint erről már többször írtunk, a közepes méretű gépek, a regionálisok és a szélestörzsűek közötti kategóriában évtizedek óta ez az első új orosz konstrukció, amihez a moszkvai gazdasági és politikai vezetés is nagy reményeket fűz, a géppel kapcsolatban visszatérő motívum, hogy osztályában az e legmodernebb és leggazdaságosabb, 15 százalékkal kedvezőbb üzemeltetési költségekkel, mint a (meg nem nevezett) versenytársak. A miniszter korábbi nyilatkozata szerint 2037-re a típusból ezer példányt gyártanak majd, a jelenlegi rendelésállomány egyébként kétszáz körüli.

A most elkészült példányról nem írják meg a hivatalos források, hogy milyen hajtóművekkel repül majd, de szinte biztos, hogy az elsőhöz hasonlóan ennek is amerikai Pratt & Whitney PW1400G hajtóműveket szereltek a szárnyak alá, a sokat emlegetett és nagy várakozások közepette fejlesztett hazai gyártmányt, a PD-14-est korábbi tervek szerint csak a negyedik tesztgép kapja meg, egyébként a mostani fotókon is egy nagyobb átmérőjű, kétáramúságú hajtóműpárt láthatunk, mint amilyen az orosz típus. (A P&W kétáramúsági foka 1:12, a PD-14-esé 10 alatti, utóbbi elülső fokozatának átmérője 1,9 méter, az amerikaié 206 centiméter, vagyis nehezen elképzelhető, hogy az orosz hajtómű gazdaságosabb legyen.)

Mint beszámoltunk róla, az első tesztpéldányt még tavaly átrepülték Irkutszkból a Moszkva környéki Zsukovszkij repülőtérre, ahol a tesztközpontot kiépítették. A berepülési programot összesen négy gépel hajtják végre, az első sorozatgyártású példány átadásának valószínű időpontja korábbi nyilatkozatok szerint 2019.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.