A Mercedes nyerte a kecskeméti busztendert

Istvánfi Péter   ·   2013.04.19. 16:30
120618-kmet-citaro_fooldal

Kecskemét városa tavaly nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározták, hogy a Nagykörúton belüli részt nullaemissziós-zónává alakítják, azaz oda csak olyan járművek hajthatnak majd be, amik nem bocsájtanak ki szennyezőanyagot. A projekt részeként huszonöt, hibrid hajtású csuklós autóbuszra is kiírták a tendert, amik a tervek szerint a belvárosi szakaszon elektromos módban fognak közlekedni.

A tender most zárult le, a győztes pedig az Evobus lett a Mercedes Citaro csuklós hibrid változatával. A 25 kocsi első példánya még idén decemberben érkezik, jövő tavaszig pedig az összes kocsinak forgalomba kell majd állnia. A busz nem ismeretlen a városban, tavaly nyáron egy hibrid Mercedes Citaro tesztbusz már közlekedett a városban, majd a tender lezárulta előtt nem sokkal egy újabb tesztnapot tartottak.

A Mercedes hibridbusza nyerte a 25 járműről szóló tendert <br/>(fotó: Erdei Dávid)

A teljes projekt megvalósítására a város közel 6 milliárd forintnyi támogatást nyert el nemrégiben, ez az összeg tartalmazza a zéró emissziós zóna kialakítása mellett a hibridbuszok beszerzésének költségét is. Az összeg nagy részét, mintegy 4,2 milliárd forintot az új buszok vételára jelenti, a maradék összegből épül meg az új buszok telephelye, valósul meg a városi közlekedési és parkolási rendszer újragondolása, a menetrend felülvizsgálata, a megállók átépítése, valamint 77 megállóhelyen az utastájékoztatási rendszer telepítése.

Mivel az új buszokat nem a Kunság Volán, hanem az önkormányzat vásárolja meg, ezért a járművek nem a cég flottaszínét fogják majd kapni. Az új színezésre az önkormányzat ötletpályázatot hirdetett 11 iskolában. A beérkezett 164 pályamunkából 10-et választottak ki továbbgondolásra.

Az egyik pályamű, felette a buszra alkalmazott változatban<br/>(fotó: kecskemet.hu)

A tíz pályamunkát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Gép- és Terméktervezés Tanszéke, a Kecskemétfilm Kft. és a Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola és Kollégium bontja ki részletesebben. Az ötletpályázat beadási határideje június 30.

Kapcsolódó hírek