A metróval és az árvízzel nem szabad játszani!

MTI/iho   ·   2016.10.19. 10:06

Tarlós István nem érti, miért folyik az időhúzás a 3-as metró felújításával kapcsolatban, ezért közvetlenül Orbán Viktor miniszterelnökhoz fordult, hogy felgyorsítsa a kormányközeli munkafolyamatokat. Ezen kívül kiemelte, hogy a felújítást addig nem lehet elkezdeni, míg a pótlásra beszerzendő 150 csuklós busz nincs Budapesten.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levelében közölte a fővárossal, hogy 137,5 milliárd forintnál többet nem tudnak a metrófelújításra szánni, ami ebbe a keretbe nem fér bele, azért a főváros nem vállalhat kötelezettséget, ezért valószínű, hogy az állomások felújítása valóban elmarad. A közbeszerzési eljárásokról sokan gondolják, hogy a tisztességes verseny letéteményesei, miközben nem létezik olyan állami cég, amely mérnökáron elvégezné a kivitelezési munkákat – tette hozzá, 2012 óta tartó előkészítési folyamatot pedig egyenesen kétségbeejtőnek tartja a főpolgármester. Véleménye szerint a túlzott árak akkor sem érvényesíthetők, ha az állomásfelújítás elmarad.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek