A nagy fővárosi „gépesítés”

iho   ·   2014.04.24. 12:15
ugyfel0

Újabb ügyfélpontot nyitott a BKK, ezúttal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálján. A2B-n tavaly júliusban már megnyílt, bevált egy ügyfélpont után a 2A terminálra is telepített egyet a BKK, amelynek sajtóközleménye szerint az ügyfélpontok létrejötte „több évtizedes adósságot törleszt a turisták és hazaérkezők felé. A terminálokon megvalósult ügyfélpontjainkon a jegyek és bérletek értékesítésén kívül angolul beszélő kollégáink turisztikai és egyéb fontos közlekedési információkkal is szolgálnak a fővárosba érkezők számára.”

A vadonatúj ügyfélpont a 2A terminálon. A képre kattintva galéria nyílik! Nézegessen automatákat kedvére! (fotók: BKK Facebook-oldala)

Emlékezetes, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálján nyílt ügyfélponton kívül további két új ügyfélközpontot nyitottak márciusban az M4-es metró két végállomásán: Kelenföld vasútállomáson és a Keleti pályaudvarnál.

A közlemény azt is hangsúlyozza, 2016-ig három ütemben, a város legforgalmasabb pontjain létesítenek ügyfélközpontokat, amelyek részben a pénztárak feladatait is átveszik. Az értékesítési és tájékoztatási pontok szorosan kapcsolódnak az elektronikus jegyrendszer kialakításához is.

Kulturált, XXI. századi. Kérjük a többit is mihamarabb!

De nemcsak ügyfélpontokat telepít lelkesen a BKK, hanem jegyautomatákat is. A 4-es metró állomásai után a nagyobb csomópontokban is folytatjuk az új jegy- és bérletautomaták telepítését. Idén fokozatosan, több ütemben helyezik ki ezeket, amelyeket a Keleti pályaudvarnál, a Ferenciek terén és az Árpád hídnál is használhatnak a közlekedők. Ütemezetten, egy év alatt Magyarország legnagyobb jegykiadóautomata-hálózatát építi ki a fővárosban a BKK. Mindegyik automata többnyelvű, a legtöbb jegy- és bérlettípust árusító, érmét, bankjegyet és bankkártyát is elfogadó érintőképernyős, vandálbiztos készülék lesz.

Ismert, az új jegyértékesítő eszközöket a közbeszerzési eljárás nyertese, a T-Systems Magyarország Zrt. szállítja; a vezető infokommunikációs szolgáltató vállalat nettó 5,7 milliárd forintos ajánlattal nyerte a tendert. Ez az összeg magában foglalja a készülékek gyártását, szállítását, telepítését és öt éven át tartó teljes körű üzemeltetését. A döntés során bírálati szempont volt a készülékek beszerzési, telepítési és üzembe helyezési, valamint üzemeltetési költsége, a jótállás időtartama és az automaták szállításának határideje.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek