A nagy termináltűz után újjáéledt Nairobi

iho   ·   2013.08.14. 13:30
nairobicim

Ismét csaknem teljes kapacitással fogad és indít gépeket az egy héttel ezelőtti hatalmas tűz után a Nairobi Jomo Kenyatta nemzetközi repülőtér.

A légikikötőt kezelő Kenyai Repülőtéri Hatóság (KAA) és a légitársaságok együttes erővel alakították át a belföldi forgalmat kiszolgáló terminált a leégett helyett a nemzetközi járatok üzemeltetésére, míg a belföldi vonalak kiszolgálása a cargo-terminálra került, a teherszállító gépeket pedig csak északa járatják.

A Kenya Airways már egy-két nappal a katasztrófa után gyakorlatilag helyreállította menetrendjét, bár a reptérkezelő közleménye szerint az érkező és induló utasoknak bizonyos „kényelmetlenségekre” továbbra is számítaniuk kell. Ugyanakkor a kiszolgálás és az utasbiztonsági eljárások továbbra is a nemzetközi normák szerint történnek, hangzik a KAA közleménye.

Mindez azt jelenti, hogy a tűz után közvetlenül nyilánosságra hozott tervekkel ellentétben a hatóságok nem próübálják más kenyai repülőterekre átterelni a kelet-afrikai főváros légiközlekedését a tűz miatt.

Ami a nemzetközi terminál pusztulásának lehetséges okait illeti, az eddigi vizsgálatok a BBC szerint kizárják a terrorizmust, viszont a rendőrség nyomoz a tűz idején történt fosztogatások ügyében is. Állítólag maguk a reptéri alkalmazottak, sőt, a légikikötő rendőrei is inkább tárgyak eltulajdonításával voltak elfoglalva, ahelyett, hogy időben értesítették volna a tűzoltókat.


Kapcsolódó hírek