A nem hivatalos Nohab-hét

iho   ·   2014.08.14. 20:00
00kicsi

Ha a menetrend borul, abban is van némi jó – természetesen a vasútfotósoknak. Együtt lehet fotózni olyan szerelvényeket, amelyeknek menetrend szerint nem kellene összetalálkozniuk. A 70-es vonal felújítása külön alkalom a bosszankodáson (utasok) kívül az élmények megszerzésére (fotósok) is. Egy áramszedőtörés miatt órás késéssel közlekedtek a 70-es vonal szerelvényei, ráadásul gödi átszállással utazhattak csak tovább a Vácra igyekvők. Szépségtapasz, hogy Rákospalota-Újpest hangosbemondója a „figyelem, Vác felől a második vágányra nagyon szép gép érkezik” szöveggel hívta fel a figyelmet az érkező Svédacélra.

Parádés együttállás – természetesen Nohabbal – Rákospalota-Újpesten<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotó: Kadocsa Gyula)

Három Nohab vendégeskedett az Esztergom környéki vasútvonalakon nemrég. Az alapítványi Tízeskén kívül a Csillagos Egyes és a narancs festésű 019-es is erre dolgozott. Kezdetként az utóbbi gép a múlt héten csütörtökön délelőtt gépmenetként érkezett Piliscsabára, ahonnan néhány óra rakodás után hosszúsíneket szállított át Pilisvörösvárra. A vörösvári kirakodás után, csütörtökön este tizenegy körül indult vissza Vörösvárról, az irányt hazafelé, Budapest felé vette. Még a 019-es piliscsabai sínrakodásakor érkezett meg a 010-es alapítványi Nohab egyenesen Várpalota felől, Székesfehérvár–Komárom–Tokod útirányon át Piliscsabára. Tolatás után félreállt Csaba harmadik vágányára, és itt is aludt, ezért lehetett a két gépet egyszerre fotózni.

Tízeske kalandja másnap reggel folytatódott, nem sokkal hét óra előtt legurult Csabáról Tokodra, ahol a reggeli forgalom miatt várnia kellett. Jó félórás veszteglés után átcsattogott Nyergesújfalura, ahonnan a szokásos tartályvonatot kellett továbbvinnie Győr-Rendezőbe. Nyergesújfalun keresztezett a lábatlani tartalékkal is. Hogy színesebb legyen a buli, a Tízeske távozása után a PSZ szinkron Kocúrjai újabb szénvonattal igyekeztek Tokod felé. Ezután következett egy ebédidőnyi hatásszünet, a délután a 001-es Turcsival folytatódott. A gép Vácon dolgozott, ahonnan délelőtt tíz óra magasságában (lásd az első bekezdést!) indult el, kora délután meg is érkezett Lábatlan állomásra, ahonnan az előző nap, a Nagybobó által beállított, immár betonaljakkal rakott vonatot húzta ki az állomásra, és vitte a váci állomás építéséhez. Az első Nohabot vasbetonszállító vonatával Dunaalmásig követték a fotósok.

A Nagybobó lassan kezdi a tolatást a vasbetongyár iparvágányára, előtte azonban eloson mellette a 019, amely Piliscsabára igyekszik<br>(Faragó Ferenc felvétele)

Természetesen a hétvégi Csíkos-forda sem maradhat ki a szórásból. Mit is lehet tenni? Az ember kiül valahova a 30a vagy a 29-es vonal mellé csőre töltött fényképezőgéppel, és vár, hegyezi a fülét, mikor hangzik fel az EMD-motor jellegzetes duruzsolása. Közben a Záhony–Keszthely fürdős, egy személyvonat és egy üres autószállító is áthalad a színen.

Ismét csíkos Nohabbal Tapolcára!<br>(fotó: Lell Zoltán)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek