A kamara állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a rendszer „súlyosan kockáztatja minden érintett magyarországi vállalat versenyképességét”, súlyos, vélhetően maradandó károkat okozhat Magyarország nemzetközi termelési és logisztikai szerepének.

„A rendszer tartósan súlyos fennakadásokat okozhat meglévő szállítási és termelési folyamatokban, hatalmas adminisztratív terheket ró a vállalatokra, jelentős, a piaci versenyhelyzetet veszélyeztető adatvédelmi kockázatokat hordoz” – mutatott rá a kamara.

A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara leszögezte: teljes mértékben támogatja a törvényalkotó azon szándékát, hogy kiküszöbölje az adócsalást és visszaszorítsa a feketegazdaságot. Ám megítélése szerint az ennek érdekében bevezetett EKÁER aránytalanul nagy károkkal jár a magyar gazdaság egészére nézve, ezért szorgalmazza, hogy az összes érintettel – termelők, fuvarozók, importőrök – folytatott érdemi egyeztetéseket követően alapvetően módosítsák a rendszert.

A kamara szerint egy felülvizsgált rendszerben a jelentési kötelezettséget azokra a termékcsoportokra célszerű korlátozni, amelyek bizonyíthatóan jelentős adócsalási kockázattal bírnak. Minimálisra kell csökkenteni a vállalatoknak okozott adminisztrációs pluszterhet, mentesíteni kell azokat az adózókat, amelyek más, elismert eljárások vagy rendszerek keretében átlagon felüli adózási transzparenciát mutatnak fel – javasolja a kamara, amely szerint megfelelő felkészülési időt kell biztosítani a vállalati szférának, és a bevezetés előtt alaposan tesztelni kell a rendszert.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!