A pénz megvan, a projektek nem csúsznak

iho   ·   2014.01.20. 19:50

Időben megvalósulnak a fővárosi nagyprojektek – írja a BKK. A szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleménye arra reagált, hogy délelőtt az a hír röppent fel: sok pénztől eshet el a Budapest az elhúzódó előkészítések és a halogatott pályázati kiírások miatt.

Az 1-es és a 3-as villamosok pályájának felújításának szerződéskötései és a kivitelezés is ütemterv szerint halad, a budai fonódó kivitelezési tenderének felhívása várhatóan január végén jelenik meg, az ajánlattételi szakasz tavasszal zárul. Abban az esetben, ha 2014 áprilisában megkötik a szerződést a kivitelezővel, az építkezés 2015 őszére befejeződhet. A Széll Kálmán tér felújítása csak az eredeti, jó néhány éves tervekhez képest szenved csúszást: az előkészítés hiánya miatt 2011-ben szinte a nulláról kellett elkezdeni a tervezést. A közbeszerzési dokumentáció minőségbiztosítása megtörtént, a tender ajánlati felhívása 2014 január végén jelenhet meg.

A BKK azt írja, hogy a 2012. december 19-én aláírt támogatási szerződés alapján azonnal, már 2013 január elején benyújtotta az uniós minőségbiztosító szerveknek a tenderdokumentációt (korábban nem lehetett volna az akkor érvényes szabályok szerint) és februárban a minőségbiztosítás lefolyása után azonnal elindította a tendert. A Skoda tendertámadását a bíráló bizottság érvénytelennek nyilvánította, egyben a CAF ajánlatát érvényesnek és nyertesnek hirdette ki. A szerződés elhúzódó megkötése miatt a járművek szállítása 2015 végéig nem teljesíthető, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság a források átcsoportosítását támogatta, a projekt megvalósításához szükséges fedezet 2016-ra is rendelkezésre áll.

A fenti projektekre a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban folyósítható, összesen 95 milliárd forintból 2015. december 31-ig 86 milliárdot hívhatnak le, ezt kiegészítheti további ötmilliárd a Széll Kálmán tér felújítására. A villamostender elhúzódása matt kilencmilliárd forint valóban csak 2016-ban hívható le, de a pénz nem vész el, más projektek többletigényeire (például az 1-es villamos meghosszabbítása) ezek az összegek szintén hozzáférhetőek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek