A repülőgyártás húzza le a Bombardier eredményét

MTI   ·   2015.11.25. 18:47

A kanadai Bombardier megduplázná 4,6 százalékos haszonkulcsát, és 40 százalékkal növelné bevételeit a következő öt évben, hogy stabilizálja anyagi helyzetét - hangzott el a gyártó befektetőknek tartott, online is közvetített találkozóján szerdán.

A vasúti és légi járművek gyártásával foglalkozó vállalat tervei szerint első lépésként a belső üzemelési és beszállítói költségeket csökkentené, ezért Kanadából Mexikóba, Marokkóba és Indiába telepítené az alacsony hozzáadott értékű munkákat, újratárgyalná a beszállítókkal kötött szerződéseket.

A Bombardier emellett arra fókuszál, hogy zökkenőmentes legyen új generációs regionális gépei, a CSeries-ek piaci bevezetése és a gyártás felfuttatása. Az erre szánt időt a korábbi három évről öt évre módosították, így terveik szerint elég időt nyernek újabb vevők szerzéséhez. A jövőre forgalomba álló CSeries-ekből eddig 243-at adtak el világszerte.

A Bombardier a hitelállományát is átalakítaná, újratárgyalna mintegy 3,5 milliárd dollár 2018 és 2020 között lejáró hitelt, és lobbizni kezd a hitelminősítőknél egy esetleg felminősítésért.

Elkötelezte magát a cég amellett is, hogy fenntartja a repülőgép szektor jelenlegi modellpalettáját, és arra számít, hogy több Q400-as és CRJ900-as típust tud értékesíteni.

A Bombardier a 2014-es évet 20 milliárd dollár árbevétel mellett 566 millió dollár üzemi veszteséggel zárta. A repülőgépgyártással foglalkozó részleg közel egymilliárd dollár üzemi veszteséggel működött, a vasúti járművek gyártása viszont 430 milliós eredményt hozott. Egy évvel korábban a cégcsoport 1 milliárdos üzemi profitot termelt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek