A Ryanair nemcsak Feriheggyel vitatkozik

iho/repülés   ·   2012.04.13. 08:52
cim

A Ryanair újabb járatait törli Edinburgh repülőteréről, miután nem tudott megállapodni az illetékekről és tarifákról a reptér tulajdonosával. Februárban már öt vonalat megszüntetett az ír fapados, a mostani bejelentés szerint pedig leáll a pozsonyi, a brémai és a frankfurti vonal, nem repülnek a Ryan-gépek Fuerteventurára a Kanári-szigetekre, a németországi Göthenburgba, a litvániai Kaunasba és a lengyelországi Poznanba sem.

Mindez összesen heti hatvan járat megszüntetését és évente félmillió utas elvesztését jelenti, ami egyben 500 munkahely felszámolásával jár, hangzik a Ryanair közleménye.
A Ryanairnek megvoltak a maga emlékezetes ütközései a budapesti repülőtérrel is <br>(fotók: Márványi Péter)

A légitársaság egy októberben lejáró ötéves megállapodás alapján állomásoztatja hat Boeing 737-800-asát a skóciai repülőtéren, és most azzal vádolja a reptértulajdonost, hogy mesterségesen emeli a tarifákat, és ezzel próbálja lehetetlenné tenni a légikikötő eladását. Mint arról korábban az iho/repülés is beszámolt, a brit versenyhivatal tavaly a spanyol többségi tulajdonban lévő BAA számára a hat általa kezelt repülőtér közül kettő eladását tette kötelezővé, az egyik a londoni Stansted, a másik Edinburgh.

Az ír fapados mindenütt megpróbálja kiharcolni az előnyösebb pozíciókat a fogadó reptérrel és más társaságokkal szemben

A skót reptér igazgatója a maga nyilatkozatában természetesen sajnálja, hogy a Ryanair megszüntet járatokat, de közben jelzi, hogy a társaság adatai az emiatt keletkező veszteségekről „spekulatívak”. Jim O’Sullivan további tárgyalásokat javasol a Ryanairnek, ha a reptéreladás lezajlik, de elismerte, hogy sok fontos kérdésben nem közeledtek az álláspontok a reptér és a Ryanair között. „Továbbra sem tudjuk elfogadni, hogy ne fizessék azokat a megállapodás szerinti a díjakat, amelyeket minden más légitársaság kifizet” – nyilatkozta a repülőtér vezetője.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.