A sarkvidéki suttogó

Ács Attila   ·   2011.10.18. 15:00
umea

Sarkvidéki suttogóként emlegetik azt az első „gyorstöltésű” hibridbuszt, amely a svédországi Umeå városában kezdte meg tesztüzemét még a tavasszal. A becenév a jármű hangjáról, illetve annak hiányáról eredeztethető: a holland e-Traction cég kerékagyba épített elektromos motorjai szinte zajtalanul mozgatják a 12 méteres Volvo 7700-at. Az igazi újdonság azonban nem ez — hiszen a rendszer már évek óta létezik – hanem az energia vételezésének mikéntje, amit a spanyol Opbrid cég fejlesztett ki: a busz a végállomásra érve beáll a speciális töltőállomás alá, majd felengedi az áramszedőjét, és mintegy 5-10 perc alatt feltölti a 100 kilowattóra összteljesítményű lítiumion akkumulátorait, mindezt természetesen úgy, hogy a sofőrnek ki sem kell szállni a vezetőfülkéből. Egy gyorstöltéssel egy-három órás üzem biztosítható, illetve körülbelül tizennyolc órás üzem után (praktikusan éjszaka) egy teljes töltés szükséges. Akkor sincs baj, ha lemerülnek az akkumulátorok, vagy ne adj’ Isten az időjárás viszontagságai miatt vállnak működésképtelenné, hiszen a buszt egy biodízel meghajtású aggregáttal is felszerelték.

A sarkvidéki suttogó töltés közben

Umeå abban a szerencsés helyzetben van, hogy villamosenergiáját szinte teljes egészében víz- illetve szélerőművekből nyeri, így a környezetvédelem mellett anyagi megfontolásból is megérné elektromos buszokat közlekedtetni. Az első tesztjárműhöz a nyár folyamán egy újabb csatlakozott, 2014-re pedig – amikor is Umeå Európa Kulturális Fővárosa lesz – egy nagyobb flottát is szeretnének üzembe állítani.

A díjat október 5-én adták át az Elmia Jövő Közlekedése kiállításon, ahol kiemelték a busz különösen csendes és környezetbarát mivoltát.


Kapcsolódó hírek