A Seversky és Horthy gépe, a Héja: egy fura családfa

Szűcs József   ·   2012.08.29. 09:30
cim

Közismert, hogy a II. világháború elején a Magyar Légierő jobb híján Reggiane Re–2000-es vadászgépeket rendelt, amint az is, hogy azt a típust az olaszok az USAF által csak kis számban igényelt Seversky P–35-ről másolták, de végül a saját légierejüknek sem kellett.

Az is széles körben ismert, hogy a vásárolt Re–2000-esek mellé megvásároltuk a gép licencét, és aztán már WM, illetve Mávag Héjaként, a mindenre jó WM K–14-es Gnome-Rhone csillagmotorral gyártottuk. A karcsúbb, de hosszabb motor, a páncélozás és fegyverzet cseréje sem javított a gép rossz reptulajdonságain, amelyek közrejátszottak v. Horthy István főhadnagy, kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-i – már második, és akkor már halálos – lepörgésében is. A gépet az olaszok később már Re–2001-ként, soros motorral gyártották.

Ahonnan minden elindult: Seversky P-35-öse

De az alapul szolgált P–35-ös elő- és utótörténete is elég változatos. Alexander Seversky (Szeverszkij=északi) 1894-ben Tbilisziben született. Az I. világháborúban a balti orosz flotta vadászpilótájaként tucatnyi légi győzelmet aratott, majd kiküldték az USA-ba katonai attasénak. A forradalom után nem tért haza, kint halt meg 1974-ben. A repülés rajongójaként a húszas években repülőgépgyárat alapított, és kisebb gépeket, köztük amfíbiákat gyártott. Több típusa sikerrel vett részt az akkori idők rekordrepüléseiben, de magát a repülőgépgyártást sohasem sikerült gzdaságossá tennie: csak kitartó gazdag szponzorainak a segítségével tarthatta életben a cégét a későbbi beolvadásig.

Egy továbbfejlesztett verzió 1940-ben, már tisztességesen burkolt futókkal

Az USAF vadászgéptenderére tervezte az X1-P együléses és a 2XD kétüléses változatot, soros Allison motorhoz, de már a Héjáknál megismert elrendezéssel. A megrendelés csak egy 40 darabos szériára szólt, de ezt már P&W Twin Wasp csillagmotorral készítették. Be is sorolták a hadrendbe P–35-ként (P=pursuit vadász), és egy részüket később be is vetették a Japán elleni háború kevésbé fontos harcterein, de a háborúban végül is igazán nem vettek részt, a japánok a gépek többségét a Fülöp-szigeteken semmisítették meg. A többi jórészt gyakorló- és átképzőgépként szolgált: a páncélzat és az öntömítő benzintartályok hiánya sérülékennyé tette a gépet.

Linköping: a J9-es a svéd légierő múzeumában

Kapott viszont Seversky őrnagy egy 120 darabos svéd rendelést, amelyet az exporttilalom kikerülése érdekében AF–12-es (Auxiliary fighter, kisegítő vadász) ) típusként gyártottak és szállítottak. A svédek számára készült gépeknél javítottak az eredeti típus gyenge fegyverzetén, és J9-es néven álltak hadrendbe a Flygvapnet kötelékében.

Készítettek egy kifejezetten alapfokú kiképző változatot is két, egymás mögötti üléssel és merev, gatyás főfutóval. Ez lett a BT–8-as (Basic Trainer). A gépet benevezték a haditengerészet tenderére, de ott alulmaradt a Grumman és a Brewster típusaival szemben. 1939-ben egy újabb tenderen Seversky ismét versenybe szállt, ekkor a később híressé vált Curtiss P–40-essel szemben veszített.

A Héja a Magyar Légierő színeiben

A 35-utódok családjába tartozott a kisszériás P–43 Lancer is.

A cég veszteségei hatására az igazgatótanács leváltotta Severskyt, és a vállalatot alaposan átalakították, Republic Aviation néven. Ettől kezdve gépei már e gyártói névvel kerültek használatba.

Elkésett modernizálás: a P-43-as

A háború terjedtével felismerték a P–35-ös előnyeit és a Republicot megbízták a továbbfejlesztésével, amiben szerepet kapott Seversky is. De a főtervező a vele együtt emigrált orosz Alexander Kartveli lett. Utóbbi vázolta a korábbi típusok alapján az új gépet, amely már azt a felismerést tükrözte, hogy a hadszíntereken nagy hatótávolságú kísérővadászokra van szükség: ezt a gépet, amely a Seversky típusoknál jóval nagyobb, nehezebb és erősebb volt, P–47 Thunderbolt néven sorolták a vadászok közé, és végül a II. világháború egyik legsikeresebb gépe lett.

A 2000 lóerős PW-motorral repülő, nyolc típusváltozatban, három nagy gyárban sorozatban gyártott gép kabinburkolatát  jobb körbelátást nyújtó buborékosra cserélték. De egyébként alapvonalaiban, felépítésében, szárnyának ovális alakjában erősen magán viselte eredete, a P–35-ös nyomait.

Az igazán sikeres utód, a nagy hatótávolságú nehézvadász, a P–47-es

Végül a P–47 lett az USAF egyik utolsó csillagmotoros, és egyben a legnehezebb ilyen vadászgépe. A nevét (mennydörgő) megtartották a későbbi sugárhajtásúaknál is (Thunderchief stb.) Póttankos kísérővadászként tette lehetővé távoli célok kötelékek általi bombázását is. A variációival, elődeivel-utódaival együtt a P–35-családból sok ezer példány készült.

Kapcsolódó hírek