A Stralis új generációja

iho/közút   ·   2012.07.15. 15:00
imageset_stralis_02_large

Nem ült babérjain az Iveco: az erősödő konkurencia kényszere késztette az olasz gyártót a zászlóshajó Stralis legújabb generációját bemutatására.

Az új 19 és 44 tonna között felmerülő összes lehetséges közúti szállítási szükséglet kielégítésére szolgáló Stralis valódi fejlesztései elsősorban a vezetőfülkében érhetők tetten: nőtt a vezetési kényelem, az ergonómia és a komfort javulása nagyban köszönhető a széles fülkéknek. Mindkét oldalon széles oldalsó tárolórekeszekbe pakolhat a sofőr, az ajtók pedig jóval nagyobbak lettek az előző változathoz képest. A lehajtható pótágy teljesen a fülke hátoldalába simul, de a közepén összehajtva akár asztallá is átalakítható. A kihajtható asztal felülete a korábbi verziónál mintegy harminc százalékkal nagyobb. A csúcsverzió Hi-Way-hez természetesen a tetőbe integrált kiegészítő klíma vagy akár 50 literes hűtő is rendelhető.

Kívülről szemlélve a Stralist, a vezetőfülke elejének külső részén nagy szabad felületek teszik lehetővé a jármű igény szerinti kialakítását, elől pedig az új nagyméretű hűtőrács az áttervezett fényszórókat is magába foglalja. A teljesen áttervezett oldalsó felületeknek köszönhetően a fülke CX légellenállási tényezője az 1,8 köbméterrel nagyobb lakható tér ellenére is két százalékkal javult. A kabinok kétféle méretben és háromféle kialakításban vásárolhatóak meg, a 2500 mm széles Hi-Way csak hosszított kivitelben rendelhető akár magasított tetővel is, a 2300 mm-es kisebb fülke szintén kérhető hosszú változatban, ez a Hi-Road vagy rövidben, ez a Hi-Street viszont ehhez csak alacsony tető választható.

(fotó: Iveco)

Fentiekből is kiviláglik, hogy a teherautón rengeteget faragtak az elődhöz képest és természetesen Euro6-os motorokkal is ellátták. Figyelemre méltó, hogy a kipufogógáz-visszavezetés (EGR) nélkül oldották meg az olaszok a norma teljesítését. Ezzel együtt az elődhöz képest alacsonyabb a fogyasztás is.

Az új Stralist egy sor vezetőasszisztenssel is felszerelték, sávtartó elektronika, ESP, távolságtartó tempomat, elalvást figyelő driver attention support, illetve a veszélyt előre látó és vészfékező rendszer (advanced emergency braking system) teszik biztonságosabbá a modell használatát. A teherautóból nem maradhatott ki a mindent tudó fedélzeti kommunikációs rendszer sem, ez természetesen elemzi a sofőr vezetési stílusát, de van navigációs tudása is és közvetlenül képes kapcsolatot teremteni a flottamenedzsmenttel is. Az új Stralis háromféle Euro5-ös – 8, 10, 13 literes – és szintén háromféle Euro6-os – 9,10 és 13 literes – dízelmotorral vásárolható meg, 310 és 560 lóerő közötti teljesítményekkel. Létezik CNG-változat is ezek teljesítménye 270–330 lóerő között mozog.

Kapcsolódó hírek