A szakszervezet nem hallgat

iho   ·   2015.03.14. 08:49

Koncepciós megfélemlítési akcióval igyekszik elterelni a BKV vezetése a figyelmet arról, hogy nem akar béremelést adni idén a dolgozóknak – állítja a cég egyik szakszervezete annak kapcsán, hogy a menedzsment törvénytelen eljárást indított az egyik érdekvédelmi vezető ellen, aki nyilvánosságra hozta – egyéb visszásságokkal együtt –, hogy a 3-as metró Kőér utcai remízében több dolgozót rendszeresen létszámleépítéssel fenyegetnek a helyi vezetők. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet felszólította a vezérigazgatót, hogy mondvacsinált „tyúkperek” helyett inkább béremelési ajánlaton dolgozzon.

Létszámleépítéssel fenyegetett hangulatban, s ettől időnként megfélemlítve dolgoznak a munkavállalók a 3-as metró Kőér utcai remízében – egyebek között ezt állította közleményében, és később nyilatkozatokban is a napokban a BKV egyik szakszervezetének a tisztségviselője, aki ellen ezért a cégvezetés eljárást indított. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) azt követően hozta nyilvánosságra a remízben uralkodó állapotokat, hogy több munkavállaló is panaszkodott, ha felhívják a helyi vezető figyelmét egyes jogszerűtlenül elrendelt munkavégzésre a szerelvények ellenőrzése során, azt a választ kapják, hogy „el lehet menni innen dolgozni”. A dolgozók ezért már félnek bármit is szóvá tenni, mert az ilyen gyakori kijelentések miatt attól tartanak, a hangadókat előbb, utóbb kirúgják. Mi ez, ha nem megfélemlítés? – kérdezi Nemes Gábor az EKSZ elnöke. A cégvezetés által kifogásolt szakszervezeti állítást egyébként több munkavállaló is kész tanúvallomással alátámasztani – szögezi le az érdekvédő. Nemest azonban mélységesen felháborítja, hogy a menedzsment nem magát a nyilvánosságra hozott helyzetet – például az áldatlan munkakörülményeket és az alacsony létszámot – kezdte kivizsgálni, hanem a munkáját végző tisztségviselőt akarja elhallgattatni egy félelmet keltő erőfitogtatással, azonnali vizsgálattal. Az elnök leszögezi: ez a szakszervezeti jogok totális sárba tiprása, az érdekvédelem szabad véleménynyilvánításának az akadályozása. Márpedig ez törvénytelen – állítja határozottan. A szakszervezet ezért szóban és levélben is felszólította a vezérigazgatót, tartsa be a törvényt, s a szakszervezet üldözése helyett inkább a felvetett problémákat vizsgálja ki. Ez az utasok érdeke is.

Nemes úgy véli, a megszellőztetett esetből azért csinál ekkora ügyet a vezetőség, hogy elterelje a figyelmet: a közösségi közlekedésben résztvevő cégek közül egyedül itt nincs még bérmegállapodás, de még csak ajánlat sem. Az elnök felszólítja a vezérigazgatót, hogy mondvacsinált ügyek helyett inkább tegye végre a dolgát: ne csak dicsérgesse nyilvánosan – és megérdemelten – a BKV dolgozóinak áldozatkész munkáját, hanem béremeléssel is honorálja azt. Nemes emlékeztet a vezérigazgatónak a médiában a napokban megjelent közleményére, miszerint a cég pozitív gazdálkodási eredménnyel zárta az évet. Ennek alapján a szakszervezet nem érti, hogy akkor miért húzza az időt, miért nem tesz végre érdemi ajánlatot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek