A téli menetrendben is Lufthansa Debrecen–München

iho   ·   2016.05.26. 09:20
cim2

A Lufthansa új Debrecen–München járata kedvező piaci fogadtatásra talált, ezért a légitársaság úgy döntött, hogy a 2016/17-es téli menetrendben is közlekedteti a járatot, amely már szeptembertől új időpontban közlekedik München és Debrecen között, jobb átszállási kapcsolódási biztosítva a Münchenben átszálló utasoknak mind a Németországon belüli, mind az európai, illetve az interkontinentális járatokra, olvasható a légitársaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A bajor fővárosból a jelenlegi 7:30 helyett 11:00 órakor száll fel az útvonalon közlekedő Bombardier CRJ 900-as gép, majd 12:35-kor landol a cívisvárosban, ahonnan 13:15-kor indul vissza és 14:55-kor landol Münchenben. A járat továbbra is a hét három napján, hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik majd.

„A második magyarországi célállomásunkra közlekedő járat indulása óta számos visszajelzést kaptunk utasainktól” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője. „Az új menetrenddel még több belföldi és nemzetközi járat éri el a Debrecenbe induló gépet, így az átszálló utasok kényelmesen érkezhetnek meg Magyarországra” – tette hozzá Antal Gábor.

A délelőtt 11 órás indulásnak köszönhetően összesen huszonhárom, Münchenbe érkező interkontinentális járatról lehet kényelmesen átszállni a Debrecenbe tartó Lufthansa-gépre, köztük olyan városokból, mint New York, Mexikóváros, Peking, Delhi, Hong Kong, Sanghaj, Mumbai, Kairó, Torontó, Teherán, Charlotte, Sao Paulo, Montréal, Boston és Denver. A Debrecenből Münchenbe induló utasok pedig tizenhat interkontinentális járatra szállhatnak át még aznap, köztük a Newark, Washington, Chicago, Tokió, San Francisco, Szöul, Montréal, Boston, Peking, Hong Kong felé induló gépekre.

Az új menetrend még több belföldi járat csatlakozását teszi lehetővé, így a Lufthansa valamennyi német városból (Hamburg, Düsseldorf, Köln/Bonn, Berlin, Stuttgart) Münchenbe induló reggeli járatával el lehet jutni Magyarországra.

A Debrecenből Észak-Amerikába tartó utasok pedig élvezhetik a müncheni 2-es terminál április 26-én megnyitott szatellit épületének minden előnyét, ahol 4000 négyzetméteren elterülő öt új Lufthansa Lounge, továbbá játszósarkok és zajmentes övezetek várják az utasokat. Az új épületben továbbá ingyenes Wi-Fi hálózat, elektromos töltési lehetőség, 7000 négyzetméteren tizenöt üzlet, hét étterem és kávézó áll az utasok rendelkezésére.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek