csik




A mozdonyok két részletben készültek, az első hat példányt a Ganz gyártotta 1943-ban. A maradék négy mozdonyt 1951-ben a a győri Magyar Vagon- és Gépgyár készítette, a Ganz Villamossági Művek elektromos berendezéseivel. Noha mozdonyként kerültek állományba, kényszerből utasokat is szállítottak. A kényelmetlen méretei miatt kapta az utasoktól a Tigris nevet, utalva a német tankra. Néhány jármű egészen a 70-es évekig közlekedett személyvonatokkal, végül 1976 és 1987 között véglegesen a teherforgalomhoz kerültek. 

P1160767
A BHÉV-nek és elődjeinek több mozdonya is volt. A cinkotai állomáson az LVI-os típust bárki megtekintheti. (Fotó: Mezey Zoltán)

Jelenleg hat jármű található a közlekedési társaság állományában, időnként pályafelújítás idején látni is őket. A járművek érdekessége, hogy több féle fékrendszerrel vannak felszerelve. A ma használatos Knorr mellett, a legutoljára az MIX/a motorvonatokban  – az emlékezetes Boráros téri tömegszerencsétlenség utáni átépítéséig –  található Lambertsen, valamint a MÁV mozdonyainak nagy részén is található ZBR kiegészítőfék. A mozdonyokat a hatvanas években a MÁV tehervonati fékrendszerével is ellátták.


DSCF3577
Fábián Gergely felvételén remekül megfigyelhető a különbféle fékrendszerhez tartozó tömlők

Az LVII-es mozdonyok jelenleg minden kocsiszínben megtalálhatóak, télen szükség esetén hókotró szerepet is betöltenek.


130-18A
Tóth Péter felvételén éppen bevetésről érkezett a Tigris. A felvétel Szentendre állomáson készült

A járműveket a teherforgalom 1996-os megszűntetésével kezdték selejtezni. Ekkor három mozdony került ki az állományból.

133-21
Ritka alkalmak egyike, amikor a Szentendrei HÉV Batthyány tér állomására ellátogatnak a mozdonyok. Tóth Péter a felújítás alatt álló állomáson fotózta le az anyagvonatot.