A több néha kevesebb

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.12.10. 07:30
kiskep_ZSR

Néhány nap, és itt a vasutas újév, azaz az új 2013/2014-es menetrendi időszak kezdete. Lássuk, miben lesz más az idei menetrendtől az új, ami mint midenhol, Szlovákiában is december 15-én lép életbe.

Kezdjük a pozitív tényekkel. A szlovák közlekedési minisztérium örömódába foglalt sajtónyilatkozata megaméretű betűkkel értesíti az utasközönséget, hogy több mint félmillió vonatkilométerrel nő a vasúton a teljesítményvolumen, amit legfőképpen a regionális járatok szaporítására fordítanak. Igen, összesen 534 ezer 908 vonatkilométerrel lesz több a 2014-es menetrendben, mint az ideiben. Ebből 186 ezer 236 kilométer jut a távolsági járatokra, tehát a Kassa és Pozsony közötti gyorsvonatokra Zsolnán és Zólyomon keresztül, vagy éppen a prágai expresszekre. A többi, azaz összesen 348 ezer 672 vonatkilométer az egyes kerületek (megyék) regionális járatait erősítik majd (személy- és sebesvonatok).

Generációk találkozása Tiszacsernyőben<br>(fotók: a szerző)

Az új menetrendi időszakban Szlovákiában országos szinten javul a vasúti közlekedés a teljesítménynövelésnek köszönhetően. A több vonat nemcsak hogy sűrűbb járatokat hoz majd, de javítja az átszállási lehetőségeket is, amivel javul az egyes kistérségek nagyobb városokkal való kapcsolata. További nagy előny, hogy a járatok zöme ütemes menetrend szerint közlekedik, tehát könnyebben megjegyezhető indulással/érkezéssel. A vonatkilométer-többlet országos eloszlását mellékelt térképünkön láthatják.

A teljesítményvolumen-többlet oszlása az egyes vonalakra bontva<br>(forrás: Szlovák Köztársaság Közlekedési és Vidékfejlesztési Minisztériuma)

A belföldi távolsági járatok már évek óta ütemes menetrend szerint közlekednek a főváros és Kassa között. A 2013/2014-es menetrendi időszakban kétóránként követik egymást a gyorsvonatok az északi vonalon Zsolnán át. Pozsonyból 5:55 és 15:55 között járnak a hatszázas gyorsvonatok Kassára, a 17:55-kor induló utolsó ütemes gyorsvonat csak pénteken megy végig a 445 kilométeres szakaszon, szombat kivételével pedig csak Poprádig (Poprad-Tatry) közlekedik. Szombaton csak Pozsony és Zsolna között jár a vonat. Megmarad az éjjeli Zemplín járat is, ami 23:40-kor indul majd Pozsonyból, s 8:34-kor ér Homonnára (Humenné) – ezt a járatot most először autószállító kocsival is bővítik, amiről már írtunk is. A ZSSK presztízsjáratai, a belföldi IC-vonatok négyóránként közlekednek oda-vissza a Pozsony–Zsolna–Kassa vonalon. Az IC-járatok picivel több mint 5 óra alatt teszik meg a távot, a gyorsvonatok pedig néhány perc híján hat óráig zakatolnak. A keletről nyugat felé utazók számára a gyorsvonatok indulási ideje páros óra 8 perc, az IC-járatoké pedig páratlan óra 19 perc. Négy pár gyorsvonat közlekedik a déli magyarlakta területen keresztül Kassa és Pozsony között, Kassa és Zólyom között plusz egy pár gyorsvonattal. Az éjjeli Poľana gyorsvonat továbbra is Eperjesig közlekedik. Továbbra sem lesz Torna (Turňa nad Bodvou) és Feled (Jesenské) között regionális személyvonatközlekedés.

Továbbra is Búvárok továbbítják Kassáról a pozsonyi gyorsokat a déli vonalon

Ami a nemzetközi járatokat illeti természetesen Csehország felé lesz a legsűrűbb a vonatközlekedés, a leggyérebb pedig Lengyelország és Ukrajna, valamint Oroszország felé. Zsolna és Prága között óránként járnak majd a távolsági járatok két különböző határátlépéssel. Csáca (Čadca) és Ostrava felé páros óra huszonkettedik percében indulnak a járatok. Plusz egy Regiojet magánvasút vonatpárral fűszerezve, úgy mint eddig. Páratlan óra 32 perckor pedig Zsolnáról a horní lideči határátkelő felé járnak majd az expresszjáratok. Ezek közül néhány Kassáról és Zólyomból indul. Prágából ugyanilyen sűrűn érkeznek majd a járatok csak pepitában. Az éjjeli járatoknál az autószállítás marad a régiben, Porádra és Kassára lesznek továbbra is speciális kocsik. Az Excelsior gyorsvonatot viszont szalámitechnika alá vetik, a Plzeňen keresztül Chebbe közlekedő kocsik közül csak egy hálókocsi marad, kupés ülőhelyes kocsik már nem közlekednek csak Ústí nad Labem és Karlovy Varyn át Cheb állomásra. Az eddig létező kusett is csak Prágáig közlekedik majd. A Prága–Budapest fronton lényegi változás nem lesz, marad az egész jó kapcsolat a cseh, szlovák és a magyar főváros között, sőt a ČD masszív kocsifelújítási programjának köszönhetően tovább javul az utazási komfort. A szobi átkelő kivételével azonban nem nagyon van mivel büszkélkedni, ami a szlovák–magyar átjárásokat illeti. Marad a napi két EC pár Hidasnémetin keresztül és ezzel el is érkeztünk a felsorolás végéhez. Ausztriával bezzeg nagyon jó a kapcsolat, számtalan regionális járat jár majd Bécsbe Pozsonyból, ezek egy része Sopronba is ellátogat.

Újra fotózható lesz naponta egy cseh Banán a keleti tájakon

Az új menetrendben persze vannak logikátlan és érthetetlen fogások is. Az állandóan harsonázott ütemes menetrendben például vannak 3 órás lyukak is, amikor semmi nem közlekedik, s ez nem éjjel van, hanem mondjuk 7 és 10 óra között délelőtt. Vagy az egyik kedvenc gyöngyszem a két prágai járat érkezése Kassára reggel: az EN Slovakia 7:41-kor érkezik, a Šírava gyorsvonat pedig 11! (igen, tizenegy) perccel később gördül be a kassai pályaudvarra, 7 óra 52 perckor. Innen kelet felé csatlakozás egyik vonattól sincs, igaz a Šírava gyorsvonat Homonnára közlekedik, de csak egy órás kassai ácsorgás után. S még nem is néztük meg a vonat–busz csatlakozásokat, ahol ugyancsak sok az elégtelent érdemlő intézkedés.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek