A többség támogatja az új vasútvonalat az Inn völgyében

iho/vasút   ·   2018.07.08. 13:45
inntal_ausztria_kislid

Vajon mit gondolnak a Kufstein és Rosenheim térségében lakók egy további, az Inn völgyében futó vasútvonal tervezéséről? A Deutsche Bahn és az ÖBB megbízásából ilyen és hasonló kérdéseket tettek fel közvélemény-kutatók a most lezárult kutatás során. Az eredmény egyértelmű: a megkérdezettek hetvennyolc százaléka gondolja szükségesnek a Brenner-bázisalagutat északról feltáró új vonal kiépítését és egyben ezt látja a sokasodó közlekedési problémák legjobb megoldásának. A DB úgy érzi, az eredmények igazolják a korábbi feltételezéseket.

A német közvélemény-kutató cég, a berlini Forsa májusban és júniusban végezte el a reprezentatív felmérést, amelynek során a tervezett vonal mentén lakók véleményét térképezték fel Rosenheim körül, valamint a bajor és a tiroli Inn-völgyben. Nyolcvanhárom százaléka a megkérdezetteknek hallott már a tervezés alatt lévő projektről, az osztrák részen egyenesen kilencvennégy százalék tartja fontosnak a régiónak az új Brenner-vasút északi ágát. Nyolcvannégy százalék számára fontos, hogy a közúti teherforgalmat valamilyen formában korlátozni lehessen, majdnem kétharmad konkrétan érdeklődik a tervezett vasúti nyomvonal iránt, ötvenhét százalék pedig véleménnyel is rendelkezik róla.

Az Unterinntalbahn egyik kiépült szakasza (forrás: meinbezirk.at)

Az érintettek nagyon aktívan használják a projekt weboldalát, a brennernordzulauf.eu-t és az infrastruktur.oebb.at-t, ahol minden a kiépítéssel kapcsolatban éppen folyó fejlesztés nyomon követhető, és a München és Verona közé szánt új vasúti kapcsolat tervezésének minden elemét dokumentálják. Láthatók itt tervek, háttéranyagok, de a tervezés során történt megbeszéléseket is dokumentálták és nyilvánosan elérhetővé tették. Rosenheim belvárosában információs irodát nyitottak, ahol a két vasút képviselői az érdeklődőket személyesen tájékoztatják az őket izgató kérdésekről. Készült egy vándorkiállítás is a nyers nyomvonalváltozatokról, ezeket az érintett településeken folyamatosan mutatják be, mindenhol százas nagyságrendben regisztrálták a látogatókat.

Ahogy ezt korábban megírtuk, Ausztria és Németország között kisebb konfliktust okoz az, hogy a két országban nem azonosak a transzeurópai korridorok kiépítésének prioritásai. Ausztria a Brenner-bázisalagút megépítésével a legnehezebb terhet vállalja be, miközben Németország a jóval kisebb terhet jelentő, de a bázisalagút elérhetőségét alapvetően befolyásoló északi vasúti ág (Nordzulauf) kiépítésével nem nagyon igyekszik. Fenti közvélemény-kutatás – némi rosszmájúsággal – a rossz lelkiismeret csillapításaként is értékelhető, hiszen elmondható róla, hogy – ha nem is építenek, de – foglalkoznak a kérdéssel.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek