Teljessé váltak a THK Gökçen Aviation sürgősségi képességei, miután az Airbus Helicopters befejezte a helikopterek leszállítását a Török Repülő Szövetséghez tartozó vállalkozásnak, adja hírül a gyártó cég közleménye. A mérföldkőnek számító EC135 átadásának helyszíne az Airbus Helicopters németországi telephelye, Donauwörth volt, ahol a kéthajtóműves forgószárnyasokat összeszerelték.

Az EC135-ösök már bizonyították képességeiket a THK Gökçen Aviation sürgősségi egészségügyi szolgálatának bevetései során: amióta 2013-ban szolgálatba álltak, 2000 repült órát teljesítettek az üzemeltetőnél. A THK Gökçen Aviation az Egészségügyi Minisztériummal kötött, öt évre szóló szerződés keretében használja sürgősségi szolgáltatásra az EC135-ösöket.

„A gyors flottaépítés – hiszen egy év alatt valamennyi helikopter szolgálatba állt – igazolja a THK Gökçen Aviation kiváló üzemeltetési gyakorlatát, csakúgy, mint az EC135-ös képességeit, mint a sürgősségi szolgálatok referencia-helikopterét” – mondta az Airbus Helicopters eladásokkal és vevőkapcsolatokkal megbízott elnökhelyettese, Olivier Lambert.

A vadonatúj gép, még leragasztott török lajstromjellel

A 17 EC135-ös révén a THK nemcsak hogy erősíti bevetési képességeit, de a legjobb szolgáltatással látja el a legkülönfélébb körülmények között a török lakosságot. És ami szintén nagyon fontos, a THK biztosítja a javító-karbantartó hátteret leányvállalata, az Asal Aeronautics segítségével. „A mi EC135-ösöeink nagyon jól teljesítenek, minden körülmények között nagyon megbízhatóak bárhol Törökországban” – tette hozzá Osman Yildrim, a THK elnöke.

Az EC135-ös szerencsésen kombinálja az akadálymentes, tágas kabint a kiváló teljesítménnyel, hatótávolsággal, terhelhetőséggel, ugyanakkor alacsony zajszintű működéssel. A nagyméretű oldalsó csúszóajtók és a hátsó kagylóajtók a betegek, vagy sérültek gyors ki- és beszállítását teszik lehetővé, a földi üzemeltetésnek pedig további biztonsági faktora az Airbus Helicopters gépeire jellemző burkolt Fenestron farokrotor.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!