A Wizz avatta: Al Maktoum, a jövő legnagyobb reptere

iho   ·   2013.10.31. 15:30
cim

Amint arról az iho/repülés is beszámolt, a Wizz Air Budapest felől érkező A320-asa volt az első menetrend szerinti utasszállító, amely az Abu-Dzabi és Dubaj között fekvő Al Maktoum International repülőtéren szállt le. Ez a légitársaságnak nyilván hatalmas reklám, szerepelt a Wizz a CNN híradásában is. De érdemes megtudni a részleteket a légikikötőről is, illetve az egész, itt épülő monumentális létesítményhalmazról.

A legelső menetrend szerinti utasszállító fogadása

Több épülő vagy tervezett repülőtér állítja magáról, hogy az lesz a legnagyobb, az új isztambuli és az új pekingi is: az Al Maktoum feltehetően joggal számít valóban az elsőbbségre, ráadásul a felsoroltak közül időben is az első, noha teljes kiépítettségét csak 2020-ra éri el. De akkor öt(!) párhuzamos pályával működik majd, a pályák között egy gigantikus terminál-komplexummal, és nem utolsó sorban – ami már részben szintén működik – egy ugyancsak gigantikus cargoközponttal. Ez pedig nem egyszerűen légi teherszállítási objektum lesz, hiszen az egész létesítmény is jóval több, mint reptér. A hivatalos neve és kódja DWC, Dubai World Central, 140 négyzetkilométernyi gazdasági világközpont lesz, amelynek több, különálló része épül: a Logisztikai Város, a Kereskedelmi Város, a Lakóváros, a Légi Város és a Golf Város. Mindehhez még kapcsolódik egy közeli kikötő és szabadvámterület, a Jebel Ali Port. Tehát a legmodernebb, évtizedekre szóló intermodális logisztikai létesítmény, illetve szabadkereskedelmi központ beruházásáról van szó, nem kevesebb, mint 132 milliárd dollár értékben.

Ami közelebbről a repteret illeti: az öt pálya mindegyike négy és fél kilométeres lesz, vagyis bőven elég a legnagyobb utas- és teherszállítógépek fogadására és indítására. A pálya teherbírása mellett a hosszúsága sem luxus errefelé, hanem annak garanciája, hogy a nem ritkán negyven fok feletti hőségben is elég legyen a hossza a teljes terheléssel való felszálláshoz. A pályák között négy utasterminál működik majd, de már most, amikor csak egy pálya működik egy hétmilliós terminállal, így is nem kevesebb, mint 64 állóhely várja a gépeket. A teherszállítás számára a reptér már 2010 júniusa óta nyitva van, tavaly, az első teljes évben csaknem 220 ezer tonnát kezeltek itt. Az Al Maktoum teljes kapacitása 2020-tól évi 12 millió tonna, utasszámban pedig – valóban hatalmas – évi 160 millió lesz a tervek szerint, akiknek többsége amúgy valószínűleg átszálló utas lesz.

Most még csak három társaság szerepel az utasforgalmi listán

A Wizz Air mellett azonban most még csak néhány társaság kezd ide járni: a kuvaiti Jazeera Airways épp a mai napon, a bahreini Gulf pedig decemberben indítja az első menetrend szerinti gépét ebbe a légikikötőbe. A helyzet jövőre radikálisan megváltozik, és feltehetően ezért kellett az utasforgalom számára is már ilyen korai kiépítettséggel átadni a repteret: jövőre ugyanis a Dubai International, Dubaj jelenleg működő légikikötője igen komoly felújítási munkálatok elé néz, hogy a kapacitását százmillióra emelhesse, ezen belül az ottani két pályát is felújítják, ez pedig elkerülhetetlen forgalmi korlátozásokkal jár. Az itt repülő légitársaságoknak lassan el kell dönteniük, hogy mely járataikat telepítik át az új reptérre, ideiglenesen, vagy talán végleg is. Az Al Maktoum lesz ráadásul mostantól a Dubai repülőszalon otthona, a két reptér együttes, 260 milliós kapacitása pedig gyaníthatóan komoly súllyal esik latba, amikor eldől, vajon sikerül-e az Emirátusoknak elnyerniük a 2020-as expo rendezési jogát.

A teljes DWC látványterve

Abu Dhabi légitársasága, az Etihad külön bázist alakít ki itt, egy saját terminállal. Ami pedig az Emirates terveit illeti, az eredeti elképzelés az, hogy Dubaj globális légicége csak akkor költözne ide, amikor a légikikötőt teljesen kiépítették. A Flightglobal összefoglalója szerint azonban a legnagyobb közel-keleti légitársaság vezére, Tim Clark épp attól fél, hogy a Dubai International a felújítások révén sem képes lépést tartani a forgalom növekedésével, miközben az Al Maktoum sem éri el még kapacitása csúcsát 2020 előtt. Márpedig Clark szerint a mostani központi reptér forgalma már 2016-ra 93 millió fő lesz évente, ebből 45 millió az Emirates utasa, vagyis a társaság sokkal gyorsabban erősödik, mint amilyen az egyik reptéren a bővítés, a másikon az építés üteme.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek