A Zöld Nyíl miatt távozhatott az MVK vezére

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.11.30. 14:30

November 25-én közös megegyezéssel távozott a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. éléről dr. Borsos Attila vezérigazgató. Az MVK Zrt. élére megbízott igazgatóként Grieger Ernőt nevezték ki, aki több évtizedes szakmai múlttal rendelkezik a cégnél, többek között a Zöld Nyíl villamosprojekt irányítási feladatait is ellátja – tudatta a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága.

A távozás híre azért meglepő, mert múlt héten távozott Komoróczy Imre, a miskolci Zöld Nyíl projekt igazgatója, utódjának pedig a most megbízott Grieger Ernőt nevezték ki. Akkor még úgy volt, hogy a frissen kinevezett projektigazgatót november 30-án éppen a távozó Borsos Attila mutatja be.

(fotó: Schulek Tibor)

Információink szerint Borsos Attila távozásának fő oka az a vita volt, amely a vezérigazgató és a városvezetés között bontakozott ki a Zöld Nyíl projekttel kapcsolatban. Az összeveszés pontos részleteit homály fedi, annyit tudni, hogy az uniós projekt részleteinek módosítása állt a középpontban. A másik ok a Miskolc Holding átszervezése lehetett, amibe a tervek szerint úgy kerülne be az MVK Zrt., hogy a cég, illetve a vezérigazgató önállósága nagy mértékben csorbulna.

Hallani lehetett olyan tervekről is, hogy a városvezetés tizenöt százalékos teljesítménykivonást, közben pedig hétszázalékos egyidejű áremelést szeretne keresztülvinni, ami szakértők szerint nonszensz, sőt öngyilkos lépés lenne. Ez azonban már később történt, mint hogy a városvezetés és a vezérigazgató között fagyossá vált volna a levegő, ezért vélhetően nem ez volt a szakítás oka.

Kapcsolódó hírek