A380-asok az Emirates-nél: „századosi rangban”

iho/repülés   ·   2017.11.03. 14:00
emirates_100_a380_0

Az Emirates különleges eseménnyel ünnepelte a századik A380-as repülőgép érkezését az Airbus hamburgi központjában. Az ünnepségen Ahmed bin Saeed Al-Maktoum sejk, az Emirates elnök-vezérigazgatója is részt vett, csakúgy mint Sir Tim Clark, az Emirates elnöke, Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója, Dominic Horwood, a Rolls-Royce ügyfélszolgálati igazgatója, Ali Al Ahmed, az Egyesült Arab Emírségek németországi nagykövete, valamint Frank Horch, Hamburg gazdaságért, közlekedésért és innovációért felelős szenátora.

– Jelentős pillanat ez az Emirates-nek, az Airbusnak és valamennyi partnerünknek, akik részt vesznek az A380-programban. Nincs kétségünk afelől, hogy az A380 kiemelkedő hatással van a repülőgépgyártásra és a teljes légiközlekedési iparágra, hiszen több százezer álláslehetőséget teremt, és olyan kapcsolódó területeken is serkenti az innovációt és a termékfejlesztést, mint a földi kiszolgálás, a vendéglátás, a különböző reptéri létesítmények vagy a fedélzeti berendezések – hangsúlyozta Ahmed bin Saeed Al-Maktoum. – Az A380-as repülőgépek új szintre emelik a repülés élményét. A gép maga egy műszaki csoda: a világ legnagyobb utasszállító géptípusa, mégis csendes és hatékony, a fedélzeti eszközpark újszerű használatával pedig az Emirates átírta a fedélzeti termékekről és élményekről való elképzeléseket. A repülőgép-személyzetünk kifejezetten szeret ezeken a gépeken dolgozni, az utasaink pedig egyenesen imádnak a fedélzeten utazni.

A Rolls-Royce hajtóművel felszerelt századik Emirates A380-as repülőgép fedélzetén három osztályt alakítottak ki: tizennégy privát lakosztály található az első osztályon, hetvenhat ággyá alakítható ülés a Business osztályon és négyszázhuszonhat ülés az Economy osztályon. A repülőgépen a légitársaság új, átalakított fedélzeti lounge-a is helyet kapott, amelyet a következő Dubai Air Show alkalmával mutatnak be a nagyközönségnek.

A flottába érkező századik A380-as repülőgép egyedi borítást kapott, amellyel Őfelsége Zayed bin Sultan Al Nahyan sejk, az Egyesült Arab Emírségek alapító atyjának emléke előtt tiszteleg a légitársaság.

Új normák a repülési élmény fokozásáért

Az Emirates első A380-as repülőgépének 2008-as bemutatása új alapokra helyezte a vásárlói élmény fogalmát: olyan új szolgáltatásokat vezettek be, mint a fedélezti lounge, a Shower Spa, az ingyenes Wi-Fi-hálózat, vagy a minden osztályon elérhető, továbbfejlesztett fedélzeti szórakoztató rendszer. Az Emirates az A380-as repülőgépek fejlesztését is folyamatosan támogatja, így biztosítva, hogy az utasok a lehető legjobb élményben részesüljenek a repülés során. Az elmúlt években 85 millióan utaztak az Emirates A380-as repülőgépeinek fedélzetén.

A légitársaság számtalan fejlesztést vitt véghez az A380-as flotta gépein, kezdve az olyan apró újításoktól, mint az ülésbe illesztett USB-port vagy az elektromos napellenző, egészen a nagyobb fejlesztésekig, mint a felső csomagtárolók átalakítása, amely tágasabbá tette a kabint, a nagyobb és jobb minőségű fedélzeti szórakoztató rendszer beépítése vagy az újonnan átalakított fedélzeti lounge bemutatása.

Rengeteg érdekes adat az Emirates A380-asokról

  • Az Emirates rendelt először A380-as típusú repülőgépet 2000-ben.
  • Az Emirates üzemelteti a világ legtöbb A380-as repülőgépét: hat kontinens negyvennyolc városába repülnek az ikonikus kétszintes géppel.
  • Jelenleg hetven repülőtér fogadja világszerte az Emirates A380 menetrendszerinti járatait, illetve a különleges egyszeri vagy emlékjáratokat, tesztrepüléseket és egyéb operatív járatokat.
  • Az Emirates száznegyvenkét A380-as géptípust rendelt 61 milliárd dollár értékben.
  • Jelenleg minden harmadik A380-as közül egy az Emirates flottájába tartozik. A légitársaság megrendelései az Airbus A380-as géptípusra érkező összes megrendelés negyven százalékát teszik ki.
  • Száz A380-as repülőgép közül tizenhárom gépen kétosztályos konfigurációt alakítottak ki (Business/Economy osztály).
  • Minden A380-as géptípus fedélzetén huszonnégy légiutaskísérő és két asszisztens dolgozik.
  • Az A380-as flotta üzemeltetésére 23 ezer főből álló légiutaskísérő és 1 500 fős pilótafülke személyzetet képeztek ki.
  • Az ikonikus A380 fedélzeti lounge mixerei tizennégy különböző koktél kikeverését ismerik. Az Emirates több mint hatezer légiutaskísérőjét képezte ki a koktélok elkészítésére.
  • A legrövidebb útvonalat teljesítő A380-as járat a 851 kilométer hosszú Dubaj–Kuvait távot repüli, míg a leghosszabb járat Dubajból Aucklandba szállítja az utasokat (14 ezer 193 kilométer).
  • A 2016-17-es pénzügyi évben rekordszámú, tizenkilenc új A380-as érkezett az Emirates flottájába
  • Minden hetedik-nyolcadik évben az Emirates újrafesti a repülőgépek teljes külső borítását. Egy A380-as gép lefestése harmincnégy ember tizenöt napi munkáját igényli, ami körülbelül hatezer munkaórát jelent. A repülőgépre 3 076 négyzetméternyi festéket visznek fel.
  • Az átalakított fedélzeti lounge nyolc ülőhellyel rendelkezik, és összesen huszonhat utast tud egyszerre kiszolgálni.
  • Egy első osztályú privát lakosztály gyártási költsége körülbelül 500 ezer dollár.
  • Az Emirates minden szponzorált sportklubnak – Arsenal FC, Real Madrid, Paris Saint Germain és AC Milan – egyedi borítású A380-as repülőgépet dedikál, amely a klub színeit viseli.
  • A 2010-es ILA Berlin Air Show keretében az Emirates újabb harminckét A380-as géptípust rendelt az Airbus-tól, 11,5 milliárd dolláros listaáron. A megállapodást Őfelsége Ahmed bin Saeed Al Maktoum sejk, az Emirates Csoport elnök-vezérigazgatója írta alá Angela Merkel, Németország kancellárja és más méltóságok társaságában.
  • Jennifer Aniston hollywoodi színésznő, rendező és producer két nemzetközi Emirates reklámkampányban is szerepelt 2015-ben és 2016-ban.
  • 2013 januárjában, a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren az Emirates megnyitotta az A380-as repülőgépeinek otthont adó A-szatellitet, illetve a világ első, kifejezetten ezt a géptípust kiszolgáló reptéri létesítményét. Az épületben húsz A380-kompatibilis kapu található, valamint otthont ad az Emirates zászlóshajójának számító First és Business lounge helyiségnek is, amely a világ legnagyobb reptéri lounge terme.
  • A Dubai Miracle Garden-ben a világ legnagyobb viráginstallációját tekinthetik meg a látogatók, amely egy életnagyságú Emirates A380 géptípust formál, 500 ezer friss virággal és élő növénnyel borítva. A teljes virágzáskor példátlan mennyiségű, ötmillió virágszál nyílik a repülőgép szerkezetéből, amely több mint száz tonnát nyom.
  • Az A380-as repülőgépekben ötszázharminc kilométer kábel található, amely megegyezik a Hamburg és Stuttgart közötti távolsággal.
  • Az Emirates A380 negyvennyolc célállomásának teljes listája: Amszterdam, Auckland, Bangkok, Barcelona, Peking, Birmingham, Brisbane, Casablanca, Christchurch, Koppenhága, Dubaj, Düsseldorf, Frankfurt, Kanton, Hongkong, Dzsidda, Johannesburg, Kuala Lumpur, Kuvait, London (LHR és LGW), Los Angeles, Madrid, Milánó, Manchester, Mauritius, Melbourne, Moszkva, Mumbai, München, New York (JFK), Nizza, Párizs (CDG), Perth, Prága, Róma, San Francisco, Sao Paulo, Szöul, Sanghaj, Szingapúr, Sydney, Taipei, Tokió-Narita, Toronto, Washington DC, Bécs és Zürich
  • Az Emirates A380 flotta jellemzői:
    • Hosszú repülési idő, 3 osztály, 489 ülőhely (F14/J76/Y399)
    • Közepes repülési idő, 3 osztály, 517 ülőhely (F14/J76/Y427)
    • Közepes repülési idő, 3 osztály, 519 ülőhely (F14/J76/Y429)
    • Közepes repülési idő, 2 osztály, 615 ülőhely (J58/Y557)
* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek